NB II

Balhéval és fojtogatással zárult az NB II – VIDEÓ

Ezt leszámítva gólgazdag mérkőzést hozott a ZTE és a Gyirmót találkozója.

Jó tempójú, gólgazdag mérkőzést hozott a ZTE–Gyirmót, ám nem pályára illő jelenetekkel zárult. Pedig nem lehetett panasz az NB II-es bajnokira, végig nyílt sisakkal játszottak a felek, aminek köszönhetően hat gól esett a Merkantil Bank Liga évzáróján. A gólszerzők között találjuk a gyirmótiak NB I-et is megjárt támadóját, Kiss Tamást, akinél a ráadásban szakadt el a cérna – írja az m4sport.hu.

A 93. percben, egy párharc után földre került a csatár, a zalaegerszegi Fujsz Richárd pedig hátrálás közben fejbe rúgta őt (rátaposott?), amit nehezen viselt a 26 éves gyirmóti. Hátulról megragadta Fujszot, kicsit talán fojtogatta, majd a földre lökte ellenfelét. A társak persze rögtön ott termettek, a közeli egerszegi kispadról is azonnal odaugrottak az esethez és a biztonsági szolgálat is képviseltette magát, így tömegjelenet alakult ki az oldalvonal mellett.

Kiss Tamás aztán hiába mutogatta vérző sebét a játékvezetőnek, Pillók Ádám nem látott szándékosságot Fujsz mozdulatában, így törlesztésért kiállította Kisst, míg a zalaegerszegit sárga lappal büntette.

A videót itt lehet megnézni!

Fotó: m4sport.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik