Nemzetközi foci

Ennél meglepőbb név nem valószínű, hogy felmerül a brazil válogatottnál

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
Néhány hete Zinedine Zidane, pénteken Carlo Ancelotti neve merült fel leendő brazil szövetségi kapitányként, és ugyan valószínűsíthető, hogy a dél-amerikaiak nagy erőkkel keresik Tite utódját, egy olyan szakember nevét is bedobták, akiére kevesen számítottak.

Az egyik legnagyobb bosnyák lap, a Dnevni avaz úgy tudja, Vahid Halilhodzic is esélyes lehet a megüresedett posztra, és ezt a 70 éves szakember is elismerte.

„A hír igaz, az első kapcsolatfelvétel létrejött, felhívtak a brazilok. Nem tudom, mi lesz ezután. Mindent pontosítani és konkretizálni kell” – nyilatkozta a lapnak. Azt is elárulta, nem ez volt az egyetlen megkeresése.

Az elmúlt időszakban tíz válogatott érdeklődött irántam. Ami Brazíliát illeti, a jövő héten valószínűleg többet fogunk tudni

– tette hozzá.

Halilhodzic sikeres edző, de nem könnyű ember: edzői pályafutása során eddig négy válogatottat juttatott vb-részvételhez, ám háromszor is a torna előtt menesztették. Először a 2010-es világbajnokságra jutott ki Elefántcsontparttal, de pár hónappal a vb előtt kirúgták. A 2014-es vébén Algériával története legjobb eredményét érte el a 16 közé jutással, majd 2018-ra Japánnal kvalifikálta magát, de a világbajnokságra már nem mehetett, mert elküldték.

Legutóbb Marokkóval ért el bravúrt, de olyan kulcsjátékosokat kihagyott a keretből, mint Hakim Zijes, Abderrazak Hamdallah vagy Nuszair Mazraui, és nem volt hajlandó a kompromisszumra. Így végül a szövetség menesztette, és a csapat végül nélküle ért el világraszóló bravúrt a vb-negyedik hely megszerzésével.

Kapcsolódó
Carlo Ancelotti lehet a brazil válogatott szövetségi kapitánya
A Real Madrid vezetőedzőjét nézte ki magának a szövetség.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik