NB II

Megvan az első edzőváltás az NB II-ben

Eddig tartott a bizalom. Már az utódot is kinevezték.

A másodosztályban szereplő Aqvital FC Csákvár hivatalos oldalán közölte, hogy a tegnap éjszakába nyúló megbeszélés végén közös megegyezéssel szerződést bontottak a csapat vezetőedzőjével, Szanyó Károllyal.

Ezt olvastad már?
Több százezer forinttal segített egy magyar kórházon a Dortmund-mez

– Bár szakmailag és emberileg sem volt semmi gondunk Szanyó Károllyal, az eredmények oly annyira nem jöttek, hogy kénytelenek voltunk a szerződésbontás mellett dönteni – tájékoztatta a hivatalos honlapot Bertalan Zsolt ügyvezető. – A mai edzés előtt tájékoztattuk a játékosokat a történtekről és bemutattuk új szakvezetőnket, Szíjjártó Istvánt.

Az új vezetőedző munkáját továbbra is Somogyi Krisztián és Szűcs Lajos segíti.

A Csákvár nyolc fordulót követően az NB II utolsó helyét foglalja el három döntetlennel és öt vereséggel. Az előző körben hazai pályán a Gyirmót FC Győrtől szenvedett 5-1-es vereségét, ez pedig Szanyó állásába került.

Szanyó Károly már nem a Csákvár edzője Fotó: Aqvital FC Csákvár Facebook
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik