NB II

Felcsúton nem nyilvánosak a TAO-pályázatok

A Kúria döntéséig nem publikálja a részleteket az utánpótlás-neveléséért alapítvány.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány szerint a Kúria döntéséig jogszerűen tartják vissza a TAO-pályázatokra vonatkozó adatokat és nem valósítanak meg közérdekű adattal visszaélést.

Az alapítvány az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció szerdán bejelentette, közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentik a szervezetet, miután az szerintük nem tett eleget a bíróság által megítélt adatszolgáltatási kötelezettségének.

„A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a Székesfehérvári Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla döntése ellen, amely a 2013‒2015 közötti TAO-s pályázatokhoz kapcsolódó adatok kiadására kötelezte, felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához” ‒ írta az alapítvány, megjegyezve, hogy „kérelmében az ítélet felülvizsgálatát kérte és a jogerős döntés végrehajtásának felfüggesztését”.

Az alapítvány szerint amíg a felfüggesztés iránti kérelmet a Kúria nem utasítja el, addig jogszerűen tartja vissza az adatokat.

„A törvényszéken és az ítélőtáblán egymásnak ellentmondó ítéleti indokolások születtek, az ítélőtábla helyesen kimondta, hogy a tao nem közpénz, a törvényszék ezt nem így ítélte meg, ezért is indokolt az alapítvány részéről a felülvizsgálat. A felfüggesztés tárgyában hozott esetleges elutasító Kúriai döntésig az Alapítvány nem valósít meg közérdekű adattal visszaélést” ‒ zárul a közlemény.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik