NB II

NB II: a szolnokiak nem fogadják el, hogy elmarad a meccsük

Nem akarnak belenyugodni, hogy nem játszhatnak vasárnap a Kisvárdával.

Kedden látott napvilágot a hír, miszerint pályája rossz állapota miatt nem tudja megrendezni vasárnapi NB II-es mérkőzését a Kisvárda.

A szabolcsi klub honlapjának keddi beszámolója szerint a gyepszőnyeget továbbra is jég borítja, alatta a talaj a mérések szerint 43 centiméter mélyen meg van fagyva. A pálya állapota tovább romlott az ónos eső, havas eső és a hó miatt, éppen ezért a vezetőség jelezte a szövetségnek, hogy nem tudja megrendezni a Szolnok elleni bajnokit.

A szolnokiak technikai vezetője, Terenyei Zsolt a klub honlapjánerre úgy reagált, hogy a szakmai stábbal együtt abban bíznak, hogy mindez nem igaz…

„Tizenöt éve dolgozom ebben a szakmában, azonban eddig még nem találkoztam olyannal, hogy az ellenfelet ne értesítsék már csak annak a lehetőségéről is, hogy elmarad a bajnoki találkozó. Ráadásul az MLSZ idén januártól működtet egy olyan programot, amelyben két kattintással a tudomásunkra hozhatták volna a szándékukat.

Egy valótlan állítás tovább borzolta a kedélyeket, amely szerint a sportszervezetünkkel szóban már meg is állapodtak az új időpontról. Mivel a mérkőzés időpontjának módosításához a másik sportszervezetnek is bele kell egyezni, így nem is értem a szabolcsi csapat megnyilvánulását.”

Terenyei leszögezte, a Szolnoki MÁV FC-t a hétvégi mérkőzés megrendezésével kapcsolatban semmilyen formában nem kereste meg a Kisvárda, éppen ezért úgy készülnek, hogy a találkozó megrendezésre kerül.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik