NB II

A nyíregyházi Rudolf Gergely izomfáradtság miatt hagyott ki edzést

Véber György vezetőedző szerint nagyon hasznos tíz napot töltött Belekben a csapat.

Pénteken délelőtt még egy tengerparti futás szerepelt a programban, délután pedig hazaindul az NB II-es Nyíregyháza Törökországból. Véber György vezetőedző szerint nagyon hasznos tíz napot töltött Belekben a csapat.

– Ez volt a második ciklus Törökországban, és ha lehet, még az elsőnél is jobban sikerült. Az edzőmérkőzések nagyon hasznosak voltak, jól szolgálták a felkészülésünket, és mivel két naponta, illetve a végén egymás után játszottuk a találkozókat, minden labdarúgó meccsterhelést kaphatott. Jó pályákon gyakorolhattuk a technikai és taktikai elemeket, és olyan gyors mérkőzéseket vívtunk, melyek nagyon ritkák. A Vasas elleni hazai felkészülési meccsünk tempója meg sem közelítette azt, amit az orosz fiatalok diktáltak. Az utolsó kazah ellenfelünk pedig tele volt légiósokkal, akik szintén olyan iramra kényszerítettek bennünket, ami idehaza szokatlan. Éppen ezért voltam nagyon elégedett, mert tartottuk velük a lépést. Nyugodt vagyok, fizikailag rendben vagyunk, a játékosok megértették azt a játékrendszert amit látni szeretnék. A technikát kell még a rajtig biztosabbá tenni, az előre játék még egy-egy ilyen hiba miatt néha megakadt. Annak külön örülök, hogy az egyébként is jó csapategység tovább javult, tudnak egymásért küzdeni a játékosok – mondta a klub Facebook-oldalán Véber György vezetőedző.

A játékosok közül Máté Péter megfázással küzd, Rudolf Gergely és Szécsi Márk pedig izomfáradtság miatt hagyta ki az utolsó edzőmérkőzést. Szokol Zsolt lábára tegnap rátartottak, neki bedagadt a bokája, de a hétfői első hazai edzésre mindenki rendben lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik