Nemzetközi foci

Érdemes megnézni Mo Szalah fejét, amint Sergio Ramos köszöntését fogadja

A Dubai Globe Soccer ünnepségén Mo Szalah vehette át azt a díjat, amit azért kapott, mert a TikTok-rajongók az év játékosának választották. Egészen hihetetlen mennyiségű, 33 millió szavazat érkezett 225 országból – számolt be a Thesun.co –, és a Liverpool csatára nem akárkiket előzött meg, hiszen Karim Benzema, Thibaut Courtois, Kevin De Bruyne, Erling Haaland, Robert Lewandowski, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is a vert mezőnyben végzett.

A gálán Sergio Ramos a minden idők legjobb védőjének járó díjat vehette át, míg Zlatan Ibrahimovic, Wayne Rooney és Romario játékos karrierdíjat kapott.

Apropó, Sergio Ramos! Nem csak a Liverpool-szurkolók, hanem szinte valamennyi futballrajongó tisztában van azzal, hogy Mo Szalah barátságos figura. Tán ennek ellenére meglepő, hogy reagált, amikor érkezéskor meglátta maga előtt Sergio Ramost, aki a 2018-as kijevi Bajnokok Ligája döntőjén (Real Madrid-Liverpool 3-1) emlékezetes módon beszorította a Liverpool támadójának jobb kezét, majd magával rántotta, ráesett, és ezzel súlyos vállsérülést okozott neki. Íme:

Az Európai Cselgáncs Szövetség állásfoglalása szerint amúgy waki-gatame a veszélyes karfeszítő technika neve, és az alkalmazása még a judóban sem megengedett. Az eset után 2018-ban azt írták: „Tilos a karfeszítő technika használata a cselgáncsban, de a labdarúgásban elég jó ahhoz, hogy megnyerjék vele a Bajnokok Ligáját”.

Ehhez képest nem csoda, ha úgy tűnik, érthető módon kissé kényszeredetten udvariasra, tartózkodóra sikeredett ez az ölelés négy év után.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik