Magyar foci

Ifi BL: kikapott, de így is történelmi továbbjutást ünnepelhet az MTK

mtkbudapest.hu
mtkbudapest.hu

Az MTK Budapest 1-0-s vereséget szenvedett a vendég izraeli FC Ashdodtól szerdán, a labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ága második fordulós párharcának visszavágóján, de az idegenben aratott kétgólos sikerének köszönhetően 2-1-es összesítéssel továbbjutott.

A klub honlapja szerint a továbbjutás történelmi, a sorozatban az MTK az első magyar csapat, amely tavasszal is folytathatja szereplését.

A szerda délutáni mérkőzés egyetlen gólját Yan Yusupov szerezte a 42. percben, miután lecsapott egy hazai védőtől elpattanó labdára.

Az MTK U19-es csapata az első körben a lett FK Jelgavát búcsúztatta. A bajnoki ágról – két kört követően – nyolc csapat jutott a rájátszásba, ahová még a Bajnokok Ligája-ág nyolc csoportjának második helyezettjei kerültek. Az ottani párharcok győztesei folytatják majd a legjobb 16 között a BL-csoportelsőkkel.

Olvasói sztorik