NB II

NB II: összeállt az új szakmai stáb Felcsúton

Vincze István elárulta, kik segítik a munkáját a Puskás Akadémia FC-nél.

Menesztették a másodosztályú Puskás Akadémia szakmai igazgatóját, vezetőedzőjét és kapuedzőjét. Bognár György, Szijjártó István és Disztl Péter távozása után egy ideig csak az volt biztos, hogy megbízottként Vincze István irányítja majd a felnőtt csapatot, de most elárulta, kik segítik a munkáját.

– A pályaedzőm Pető Zoltán lett, a kapusokkal Mitring István foglalkozik, míg az erőnléti trénerem Csáki István – nyilatkozta a kemma.hu portálnak.

– Hosszú még a bajnokság. Jelenleg az ötödikek vagyunk 26 ponttal. Lesz három hazai és két idegenbeli találkozónk. Elsődleges célom, hogy ebből az öt mérkőzésből, ameddig én dirigálom a csapatot, a lehető legtöbbet hozzuk ki. A végső cél sem változott, vissza akarunk jutni az élvonalba. Úgy gondolom, fontos, hogy a Puskás Akadémia a pontvadászat során, úgymond végig lőtávolon belül maradjon – mondta a játékosként 44-szeres válogatott Vincze.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik