NB II

Feczkó: az NB I a következő lépés a karrieremben

A Balmazújváros trénere reagált arra a felvetésre, hogy elvállalná-e a DVSC vezetését.

Ahogyan arról a hétfői napon beszámoltunk, Kondás Elemér lemondása után könnyen lehet, hogy debreceni vagy környékbeli tréner veszi át a távozó edző helyét a kispadon, hiszen a Lokinál előszeretettel oldják meg az ilyen helyzeteket házon belül – Kondás is így kapta meg az együttest.

A legfrissebb hírek alapján a csapat edzéseit Herczeg András vezeti, és a következő mérkőzésen a Gyirmót ellen is ő ül le a kispadra. A rutinos szakember azonban egyúttal a debreceni akadémia vezetője is, és elmondta, hogy nem tervezi a visszatérését, csupán átmeneti segítséget nyújt a csapatnak.

Megoldást jelenthet a debreceniek edzőkérdésére a 38 éves tréner, Feczkó Tamás, akit a legtehetségesebb szakembernek tartanak számon az NB II-ben.

– Természetesen olvastam, hogy több médiumnál is felmerült a nevem, mint a DVSC lehetséges edzője, de egyelőre semmilyen megkeresés nem érkezett felém a debreceni vezetőktől. Amíg nem hívnak, addig nincs aktualitása a dolognak, úgyhogy egyelőre nem is gondolkodtam azon, mi lenne, ha… Van egy csapatom, amely a hétvégén kezdi a bajnokságot, és jelenleg csak is arra koncentrálok, hogy sikeresen vegyük a rajtot – válaszolta a Balmazújváros trénere, aki aztán arra a kérdésre is kitért, hogy felkészültnek érzi-e magát egy első osztályú együttes irányítására.

– Mint minden játékosnak, így minden edzőnek is az az álma, hogy a legmagasabb osztályban dolgozhasson. Tizenöt éve edzősködöm, végigjártam a szamárlétrát, egészen az utánpótláscsapatoktól kezdve. Voltam már NB I-es pályaedző, jelenleg pedig a másodosztályban vagyok vezetőedző, így a következő lépés mindenképpen az élvonal, amelyre készen állok. Nulla meccsem van az NB I-ben, de ha jól tudom mindenki így kezdte. Amikor a Balmazújvárost elvállaltam, akkor nulla meccses NB II-es edző voltam, és ugyanezt a kérdést tették fel nekem. Az eredmények azok, amelyek a mérvadók, és mindig megmutatják, hogy hol tart jelenleg az ember – zárta a honlapunknak adott nyilatkozatát Feczkó Tamás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik