NB II

A Vidi II ellen debütáltak a Csákvár igazolásai

Vereség lett az első edzőmeccs vége.

Szombaton délelőtt az Aqvital FC Csákvár lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését. Ahogy az várható volt, még ólomlábakon mozogtak a játékosok, így nem is volt várható a látványos mérkőzést – írja a másodosztályú klub honlapja.

A Videoton II elleni találkozón mutatkozott be a csapat színeiben a nyáron érkezett Dániel Csaba, Kiprich Dávid, Mészáros Dávid, Erdei András, Valleyos Dominique és Damásdi Alex, valamint az ezekben a napokban próbajátékon lévő, a Vasasban nevelkedett, tavasszal a Honvédban szerepelt, 1997-es születésű kapus, Major Barnabás, illetve az egy év zalaegerszegi vargabetű után a klubhoz visszatérő Horváth Roland.

Bár számtalan helyzetet dolgozott ki a Csákvár, ezúttal nem sikerült a kapuba találni, míg a hazaiak egy pontrúgást követően megszerezték a győztes találatot.

– Régen rossz lenne, ha most friss lenne a csapat – értékelte a látottakat a lefújást követően Toldi Gábor csákvári vezetőedző. – Mindenki csipkedte magát, csináltunk szép dolgokat, de akad még csiszolni való a játékunkon. A célnak tökéletesen megfelelt a mérkőzés.

Felkészülési mérkőzés

Videoton II – Aqvital FC Csákvár 1-0 (0-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik