Szerdán tartotta az F.C. Ajka Kft. éves taggyűlését. Kaibás Dezső ügyvezető első napirendi pontjában a 2015. évi gazdálkodást ismertette, melyet a jelenlévők egyhangúan elfogadtak – írja az ajkai klubhonlap.
Ezt követően a 2016. évi terveket ismertette, melyben megjegyezte, hogy ezek a másodosztályra vonatkozó tervek voltak, azonban a sajnálatos kiesés miatt ezt módosítani kell a harmadosztályra.
A taggyűlés vegyes ügyeiben Kaibás Dezső és Móricz Vilmos a sikertelen szereplés miatt bejelentették lemondásukat az ügyvezetői posztokról. A taggyűlés elfogadta lemondást és abban állapodtak meg, hogy Móricz Vilmos 2016. június 1-jével, míg Kaibás Dezső június 30-ával távozik a Kft. éléről, aki addig ellátja az ügyvezetői teendőket, intézkedik a folyamatban lévő ügyekben. A taggyűlés 2016. júniusában dönt az ügyvezető(k) személyéről, amelyről tájékoztatást ezt követően adnak.
A közgyűlés előtt rendkívüli elnökségi ülést tartott a regnáló elnökség, amely tagfelvétel kérelmeket tárgyalt. Az egyesületbe tagfelvételét kérte Geri Gyula, Tuboly József, Krebsz László és Jánosa Tibor, akiknek a személyét az elnökség felvételre javasolta.
Kaibás Dezső elnök első napirendi pontjában a 2015. évi gazdálkodást ismertette, melyet a jelenlévők egyhangúan elfogadtak.
Ezt követően a második napirendi pont megtárgyalása következett, amelyben a tisztújítás volt a téma. Az elnök bejelentette, hogy a mai nappal elnöki funkciójáról lemond, egyben tájékoztatta a résztvevőket, hogy a jelenleg működő elnökség valamennyi tagja megszüntetni kívánja elnökségi tagságát.
Tájékoztatta a résztvevőket, hogy az elnökség tagfelvételi javaslatokat tárgyalt meg, amelyekben a korábban felsorolt személyeket az egyesület tagjainak javasolja. Kérte a közgyűlést, hogy hagyja jóvá az elnökség javaslatát, amit az egyhangú szavazással tudomásul vette.
A tisztújítás keretében az elnök személyére tett javaslatot Kaibás Dezső, aki erre a posztra Geri Gyulát javasolta. A közgyűlés a javaslatot egyhangúan elfogadta, majd ezt követően elnökségi tagnak jelölte Tuboly Józsefet, Krebsz Lászlót, Jánosa Tibort és Zsidó Andrást, akiket a jelenlévők szintén egyhangúan elfogadtak.