Supka Attilával, az NB II-ben szereplő Soproni VSE vezetőedzőjével beszélgetett Szombathy Pál műsorvezető a Digi Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. Az interjú elején szóba került a klub helyzete, illetve az, hogy nyáron majdnem megszűnt az egyesület.
– Az önkormányzat és a Haladás támogatásával sikerült megmenekülnünk a nyáron. Jelenleg normálisan működnek a dolgok, szeretnénk megalapozni az elkövetkezendő éveket is. Az önkormányzat azt várja tőlünk, hogy bent maradjunk az NB II-ben, ami nehéz feladat, mert a felkészülésünkből hat hét kiesett. Az utóbbi időszakban azonban már összeállt a csapat. Bízom benne, hogy azzal a 12 játékossal, akiket a Haladástól kaptunk, tavasszal ismételten eredményesen szerepelünk majd – mondta a bajnokság 13. helyén álló csapat edzője.
Supkát természetesen megkérdezték a Nyíregyháza elleni kupameccs után közte és edzőkollégája, Mátyus János között kialakult konfliktusról is.
– A magyar kupában azt tűztük ki célul, hogy NB I-es csapatot tudjunk Sopronba hozni, ez volt az elképzelés. A Nyíregyháza is NB I-es kerettel rendelkezik, és még nem adtuk fel annak a reményét, hogy továbbjussunk ellenük – fogalmazott az 1-4-ra elveszített nyolcaddöntős első meccs után.
– Ezen a mérkőzésen kettős célunk volt: egyrészt azoknak adtunk lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak, másrészt szerettünk volna néhány futballistát pihentetni. A 25. perc környékén történt konfliktussal nem szeretnék foglalkozni. Ez nem a két vezetőedzőről szólt, a kollégámat támadták meg, rá tettek olyan becsmérlő megjegyzést, amit én szóvá tettem, hogy nem kellene. Azt hiszem, hogy ezt a dolgot lezártuk, a fegyelmi bizottság is lezárta az ügyet, két mérkőzést kapott Jani, egy mérkőzést kaptam én, valamint a Jani nyilvánosan elnézést is kért, elismerte, hogy ő volt a hibás – fogalmazott.
– Nem haragszom rá, de előtte sem beszéltem Janival talán egy mondatot sem, nem hiszem, hogy nekünk bármilyen kapcsolatban kellene lennünk. Mint kollégát tisztelem, elfogadom őt. Ez a konfliktus nem befolyásolja majd a visszavágót, mert nem lehetünk ott a kispadon. Igyekszem úgy felkészülni a csapatomat, hogy legyen esélyünk a visszavágón. A 4-1-es vereség miatt az esélyünk kicsit kevesebb, de mi tettük ilyen nehézzé magunknak. Jelenleg a Nyíregyházának 60 százalék esélye van a továbblépésre – tette hozzá Supka.