nb3
NB II

Véber Györgyék kilencet rúgtak az Újpestnek

Elveszítette veretlenségét a Győr, élen a Videoton II. Egy helyen az összes NB III-as eredmény!

A harmadosztályban a válogatott szünet alatt sincs pihenő. Rendhagyó módon ezúttal az összes NB III-as találkozót szombaton rendezik, két kivétellel mindet 15 órakor kezdték.

Nyugaton szinte mindenki a székesfehérvári és a győri fiatalok meccsére figyelt, ugyanis a hazaiak 23 ponttal vezették a tabellát a forduló előtt, míg a Győri ETO és a Ferencváros II 22-22 egységgel álltak. Más kérdés, hogy hármuk közül csak a Győr léphet adott esetben az NB II-be. Végül a Videoton tudott diadalmaskodni egy gólokban gazdag meccsen, a Győr pedig visszacsúszott a harmadik helyre, miután Lipcsei Péter alakulata is nyerni tudott. Ahogy a Dorog is, miután a 85. percben szerzett találatukkal elverték az MTK második csapatát. Mosonmagyaróváron sem unatkoztak a kilátogatók, ugyanis a hazaiak kilenc emberrel játszották a teljes második játékrészt, és így is nyerni tudtak a szenvedő Tatabánya ellen.

A Közép-csoportban nem volt nagy góltermés. A Dunaharaszti és az Újbuda a meccs végén tudott nyerni, viszont a listavezető Kozármisleny botlott.

Keleten már jóval több gól esett. Véber György alakulata egy kilencest gurított az újpesti fiataloknak. Tállyán nyolc gólt láthattak a kilátogatók. A DVTK második csapata az NB I-es játékosokkal (Egerszegi, Takács, Koman) sem tudott nyerni, míg a Nyíregyháza a tizenegyedik meccset is győzelemmel hozta le.

NB III, 11. forduló

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia II – Érdi VSE 1-4 (0-2)

Gólszerzők: Damásdi (89.), illetve Palásthy (12., 74.), Kelemen P. (34., 63.)

Kiállítva: Tar Zs. (73.)

BKV Előre – III. Kerület TVE 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Csepregi (6.), Herczeg L. (76.), illetve Szilágyi M. (82.)

Ferencvárosi TC II – Sárvár FC 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Silye (8.), Gőbölös (93.)

Videoton FC II – ETO FC Győr 4-2 (3-2)

Gólszerzők: Sejben (13., 38.), Büki (64.), Paudits (60.), illetve Szabó B. (41.), Büki (öngól, 45.)

Csornai SE – Csepel FC 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Szabó (43.), illetve Juhász (52.)

Dorogi FC – MTK II 1-0 (0-0)

Gólszerző: Szedlár (86.)

Tarr-Andráshida SC – Balatonfüredi FC 1-0 (1-0)

Gólszerző: Kovács Gy. (4.)

Mosonmagyaróvári TE 1904 – Tatabánya FC 2-1 (2-1)

Gólszerzők: Mundi (14.), Domanyik (19.), illetve Portilla (28.)

Kiállítva: Radványi (28.), Domanyik (41.), illetve Kopunek (92.)

Keleti-csoport

Somos SE – Nyírbátori FC 3-1 (0-0)

Gólszerzők: Csóka (60., 84.), Híves (71.), illetve Pálvölgyi (90.)

Tállya KSE – Jászberényi FC 3-5 (1-2)

Gólszerzők: Horváth B. (16.), Brankovics (70.), Horváth B. (76.), illetve Mile (9., 19.), Bálint (71.), Páles (82.), Tóth A. (88.)

Kiállítva: Orosz (82., Tállya)

Putnok FC – Termálfürdő Tiszaújváros 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Molnár M. (33., 43.), Kovács P. (48.)

Kiállítva: Horváth T. (63.), Hajdu I. (83., mindketten Tiszaújváros)

Felsőtárkány-Mezőkövesd Zsóry – Ceglédi VSE 0-3 (0-2)

Gólszerzők: Pozsár (1., 74.), Csordás (7.)

DVTK II – Kazincbarcikai SC FC 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Egerszegi (33.), illetve Farkas J. (75.)

Kiállítva: Takács T. (74., DVTK)

Cigánd SE – Nyíregyháza Spartacus FC 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Kis (73.), illetve Kosztics (25.), Pölöskei (71.)

Rákosmente KSK – Újpest FC II 9-0 (6-0)

Gólszerzők: Király (2., 12., 18.), Kis R. (28., 90.), Vattai (33.), Szala (35.), Törőcsik (64.), Turcsik (81.)

Kiállítva: Gubacsi (80.)

REAC – FC Hatvan 1-2 (0-0)

Gólszerzők: Németh Sz. (86.), illetve Ficsor (51.), Barthel (82.)

Közép-csoport

ESMTK – Szentlőrinc SE 0-1 (0-1)

Gólszerző: Berdó (44.)

Dunaharaszti MTK – Szekszárdi UFC 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Méder (56.), Rebecsák (87.), illetve Szabolcska (66.)

FC Dabas – HR-Rent Kozármisleny 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Csák (27.), illetve Nagy (77.)

Komlói Bányász – Bp. Honvéd-MFA 1-0 (1-0)

Gólszerző: Bata (45.)

Budafoki MTE-Újbuda FC – Pénzügyőr SE 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Karacs (79.), Kovács D. (90.), illetve Sztrunga (65.)

Monori SE – SZEOL SC 0-1 (0-1)

Gólszerző: Hunya (öngól, 24.)

Kiállítva: Forró (79.)

Békéscsaba 1912 Előre II – Bölcskei SE 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Huszár (34.), Kertész (65.), Bozsó (73.), illetve Horváth M. (87.)

Kiállítva: Damjanovic (83., Békéscsaba)

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Hódmezővásárhelyi FC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Balogh M. (51.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik