NB II

Németország helyett az NB II-ben folytatja Stieber

Nem volt pénz a szerződtetésére, de nem tett le az álmairól a kisebbik testvér.

Kapcsolódó cikkek

A Hamburgban focizó Stieber Zoltán öccse, András 2014-ben még az Aston Villa utánpótlásában focizott, aztán jött Győr, majd Pápa, és két klubösszeomlás. A 23 éves játékos a nyáron a német harmadosztályú Rot-Weiss Erfurtnál volt próbajátékon, de nemrég az NB II-es Ajka csapatába szerződött. A továbbra is külföldre vágyó középpályás a Digi Sport televízió csütörtök reggeli műsorában mesélte el, miért hiúsult meg a németországi szerződés.

– Július elejétől voltam Németországban egy edzőtáborban, ahol olyan játékosok fordultak meg, akiknek nincs csapatuk, és a tábor által új klubot kerestek. Nekem össze is jött egy lehetőség a harmadosztályú Rot-Weiss Erfurtnál. Részt vettem egy próbajátékon, ami jól sikerült a szemszögemből. Két gólt rúgtam egy edzőmeccsen, és a tesztek is jól sikerültek. Már tárgyalásban álltunk, és meg is egyeztünk az anyagi dolgokról. Az egyetlen probléma az volt, hogy egy ilyen kis költségvetésű csapatnál nem volt felesleges anyagi háttér egy új játékos szerződtetésére. Ehhez az kellett volna, hogy kölcsönadjanak egy játékost, és felszabaduljon az a pénz, ami az én leigazolásomhoz kellett volna. Sajnos ez a kölcsönadás kútba esett, így nem sikerült odaigazolnom – mondta Stieber András, aki hozzátette, Ajkán le kell tennie valamit az asztalra, hogy tovább üldözhesse az álmait.

– Ajka édesapámon keresztül jött szóba, aki jó kapcsolatot ápol Jákli Péter vezetőedzővel. A végső szempont az volt, hogy játszanom kell, ha az NB II-ben Ajkán, akkor ott. Valamit mutatnom kell, és letenni valamit az asztalra annak érdekében, ha még szeretnék olyan helyre kerülni, ami az álmaim között van. Ez egy nehéz helyzet, de minél előbb szeretnék bizonyítani. A teljesítményemtől függ, mikor tudok esetleg feljebb lépni. Azon leszek, hogy már télen legyen valamilyen lehetőség. Az álmaim alatt külföldi pályafutást értek, de először bizonyítani kell valamilyen bajnokságban. Most az NB II-ben kell ezt megtennem, és lehet, hogy a következő lépcsőfok egy NB I-es csapat lenne, ahol szintén stabilan kell teljesíteni, és majd akkor beszélhetünk külföldi lehetőségekről. Nem lehet meghatározni, hogy ehhez mennyi időre van szükség, ez csakis tőlem függ.

A 23 éves játékosnak a bátyja, Stieber Zoltán is próbál segíteni tanácsaival.

– Mindig azzal próbál felvidítani, hogy soha ne adjam fel. Nagy szerencse is kell, hogy valaki olyan szintre jusson, mint a bátyám, de persze olyan teljesítmény és alázat is kell ehhez a sportághoz, amit ő képvisel. Próbálok sokat tanulni tőle, és megpróbálok megtenni mindent, de egyelőre a korábbi sérüléseimből próbálok felállni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik