Magyar foci

Sallai arccsonttörést szenvedett, még mindig nem tudja kinyitni a szemét

Szombaton, a Bayer Leverkusen és a Freiburg bajnokijának elején Jonathan Tah véletlenül arcon rúgta Sallai Rolandot, a magyar válogatott támadót hordágyon vitték le a pályáról. Látszott, hogy a szeme környékén érte a rúgás (Tah sárga lapot kapott), este azonban még sem az edzője, sem pedig édesapja nem tudtak bővebb információval szolgálni annál, hogy nagyon be van dagadva az arca a szeme körül.

Az NSO vasárnap is elérte Sallai Tibort, aki elmondta, fiának eltört az arccsontja. Az a napokban dől el, hogy meg kell-e műteni. A bal szemét továbbra sem tudja kinyitni, jegelnie kell azt a területet.

„A szeme alatti csontrészen letört egy darab, be van dagadva és emiatt nincs is teljesen a helyén. Már mosolygott is, úgyhogy a körülményekhez képest jól van” – ezt már a közmédiának mondta Sallai Tibor.

Kapcsolódó
Sallai Rolandot fejbe rúgták, hordágyon hagyta el a pályát
A leverkuseni Jonathan Tah arcon rúgta.

Sallai kiválása után gólt kapott a Freiburg, ám fordított a vendégcsapat, és ugyan egyenlített a szezont borzalmas formában kezdő Leverkusen, a Freiburg nyert és így öt fordulót követően (a Borussia Dortmunddal azonos pontszámmal) vezeti a Bundesligát. Sallai Roland ebben a szezonban minden bajnokin kezdett.

Sérülése miatt erősen kérdéses, hogy a válogatott rendelkezésére állhat-e a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken szeptember 23-án és 26-án. Marco Rossi csapata négy forduló után nagy meglepetésre vezeti csoportját az elitdivízióban – a jelenleg utolsó helyen álló Anglia még tagja a négyesnek, melyet a magyar csapat már kétszer is legyőzött.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik