Nemzetközi foci

Gyurcsó gólja is kellett az Európa Liga főtáblájához

AFP
AFP

A ciprusi AEK Larnaca Gyurcsó Ádám góljának is köszönhetően 3-0-ra legyőzte a vendég ukrán Dnyipro együttesét a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének utolsó fordulójában, a párharc csütörtöki visszavágóján, ezzel főtáblára jutott. A magyar szélső kezdőként kapott lehetőséget, ő szerezte a hazaiak vezető találatát, a 83. percben pedig lecserélték.

A Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce, valamint Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosia is kettős győzelemmel jutott tovább. Mindkét válogatott védő a kispadon kezdett, Szalait aztán a 80. percben becserélték, de a Fener akkor már 4-1-re vezetett a vendég Austria Wien ellen, melyet magabiztosan, kettős sikerrel és 6-1-es összesítéssel ejtett ki.

Kapcsolódó
Nagyot küzdött a Kölnnel, de elvérzett otthon a Fehérvár
Nem sikerült a csoda, a Bundesliga-csapat 3-0-ra győzött a Konferencia Liga-visszavágón.

Lang nem lépett pályára Nicosiában, ahol a belga Gent a hazai 2-0-s vereség után ugyanilyen arányban kapott ki, így a Konferencia-liga főtábláján folytathatja szereplését.

Az EL-döntőt május 31-én a Puskás Arénában rendezik.

Európa Liga-selejtező, playoff, visszavágók

AEK Larnaca (ciprusi) – Dnyipro (ukrán) 3-0 (2-0)
Továbbjutott: a Larnaca, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

 

Zalgiris (litván) – Ludogorec (bolgár) 3-3 (2-1, 3-2, 3-2) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Ludogorec, 4-3-as összesítéssel.

 

Silkeborg (dán) – Helsinki JK (finn) 1-1 (0-1)
Továbbjutott: a Helsinki, 2-1-es összesítéssel.

 

Fenerbahce (török) – Austria Wien (osztrák) 4-1 (2-1)
Továbbjutott: a Fenerbahce, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

 

Omonia Nicosia (ciprusi) – Gent (belga) 2-0 (2-0)
Továbbjutott: az Omonia Nicosia, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

 

Sivasspor (török) – Malmö (svéd) 0-2 (0-0)
Továbbjutott: a Malmö, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik