Élő Magyar foci

Nagyot küzdött a Kölnnel, de elvérzett otthon a Fehérvár

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Nem sikerült a nagy bravúr, az idegenbeli 2-1-es siker után otthon 3-0-ra kikapott a Fehérvár FC labdarúgócsapata a Kölntől, így végül 4-2-es összesítéssel kiesett a Konferencia Liga-selejtező utolsó fordulójából.

A meccs két fehérvári lehetőséggel kezdődött, de ezek között a vendégeknek is volt egy veszélyes támadása. A Köln a második helyzetét már gólra váltotta, egy sarokrúgást követően Timo Hübers senkitől sem zavartatva fejelt a hazai kapuba (0-1), ezzel a németek összesítésben egyenlítettek.

Kapcsolódó
Lewandowski visszatér Münchenbe – egy BL-meccs erejéig biztosan
Gulácsiék a címvédő Reallal kerültek egy csoportba.

A bekapott gól megzavarta a hazaiakat, akik teljesen átadták a kezdeményezést. Abban reménykedhetett a közönség, hogy majd a szünetben kicsit megnyugszik a csapat, de egy perc sem telt el a második félidőből, amikor ismét a németek szereztek gólt: egy szögletet követően Ellyes Szkiri bombázott a kapuba (0-2).

Nem volt mire várni, jöttek is a fehérvári cserecsatárok, és a 60. perctől a magyarok nagy nyomást helyeztek az ellenfélre, de Budu Zivzivadze ziccerét a kölni kapus bravúrral védte.

A hajrában a magából kikelve reklamáló Steffen Baumgart vezetőedző kapott néhány másodperc alatt két sárgát, így ő már csak a lelátóról láthatta, ahogy csapata Kingsley Schindler fejesével kialakítja a 3-0-s végeredményt.

Konferencia Liga-selejtező, playoff, visszavágó

MOL Fehérvár FC – 1. FC Köln (német) 0-3 (0-1)
Székesfehérvár, 10 411 néző
v.: Palabiyik (török)
Fehérvár: Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Sabanov (Lednyev, 82.), Hangya (Heister, a szünetben) – Fiola, Rúben Pinto (Bumba, 63.) – Bamgboye (Kodro, 63.), Zivzivadze, Dárdai P.
Köln: Schwäbe – Schmitz (Ehizibue, 65.), Kilian, Hübers, Pedersen (Schindler, 81.) – Martel, Szkiri – Maina (Thielmann, 65.), Ljubicic (Olesen, 55.), Kainz (Hector, 65.) – Dietz
gól: Hübers (10.), Szkiri (46.), Schindler (94.)
sárga lap: Zivzivadze (65.), Heister (68.), Lednyev (87.), illetve Ljubicic (45+1.), Kilian (59.), Hector (89.)
Továbbjutott: a Köln, 4-2-es összesítéssel.

 

Anderlecht (belga) – Young Boys (svájci) 0-1 (0-1, 0-1, 0-1) – tizenegyesekkel: 3-1
Továbbjutott: az Anderlecht, 1-1-es összesítés után tizenegyesekkel.

 

Nice (francia) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2-0 (1-0, 1-0, 1-0) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Nice, hosszabbítás után, 2-1-es összesítéssel.

 

Dudelange (luxemburgi) – Lech Poznan (lengyel) 1-1 (1-0)
Továbbjutott: a Lech Poznan, 2-1-es összesítéssel.

 

Slovan Bratislava (szlovák) – Zrinjski Mostar (bosnyák) 1-1 (0-0, 1-0, 1-1) – tizenegyesekkel: 6-5
Továbbjutott: a Slovan Bratislava, 2-2-es összesítés után tizenegyesekkel.

 

Antwerpen (belga) – Basaksehir (török) 1-3 (0-1)
Továbbjutott: a Basaksehir, 4-2-es összesítéssel.

 

Linfield (északír) – RFS (lett) 1-1 (0-0, 0-0, 1-1) – tizenegyesekkel: 2-4
Továbbjutott: az RFS, 3-3-as összesítés után tizenegyesekkel.

 

Gil Vicente (portugál) – AZ Alkmaar (holland) 1-2 (0-0)
Továbbjutott: az Alkmaar, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

 

Hajduk Split (horvát) – Villarreal (spanyol) 0-2 (0-1)
Továbbjutott: a Villarreal, kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel.

 

Rapid Wien (osztrák) – Vaduz (liechtensteini) 0-1 (0-1)
Továbbjutott: a Vaduz, 2-1-es összesítéssel.

 

AIK Stockholm (svéd) – Slovacko (cseh) 0-1 (0-0)
Továbbjutott: a Slovacko, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

 

FC Basel (svájci) – CSZKA Szófia (bolgár) 2-0 (0-0)
Továbbjutott: a Basel, 2-1-es összesítéssel.

 

CFR Cluj (román) – Maribor (szlovén) 1-0 (0-0)
Továbbjutott: a Cluj, 1-0-s összesítéssel.

 

Hapoel Beer-Seva (izraeli) – Universitatea Craiova (román) 1-1 (0-0, 0-0, 1-1) – tizenegyesekkel 4-3
Továbbjutott: a Hapoel Beer-Seva, 2-2-es összesítés után tizenegyesekkel.

 

Slavia Praha (cseh) – Raków Czestochowa (lengyel) 2-0 (0-0, 1-0, 2-0) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Slavia Praha, 3-2-es összesítéssel.

 

Twente (holland) – Fiorentina (olasz) 0-0
Továbbjutott: a Fiorentina, 2-1-es összesítéssel.

 

Viborg (dán) – West Ham United (angol) 0-3 (0-1)
Továbbjutott: a West Ham, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

 

Viking Stavanger (norvég) – FCSB (román) 1-3 (1-1)
Továbbjutott: az FCSB, 4-3-as összesítéssel.

 

Wolfsberger AC (osztrák) – Molde (norvég) 0-4 (0-2)
Továbbjutott: a Molde, 4-1-es összesítéssel.

 

Ballkani (koszovói) – Skupi (északmacedón) 1-0 (0-0)
Továbbjutott: a Ballkani, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

 

Hamrun Spartans (máltai) – Partizan Beograd (szerb) 3-3 (1-1)
Továbbjutott: a Partizan Beograd, 7-4-es összesítéssel.

Kevés volt az idegenbeli siker, Fehérváron jutott tovább a Köln

A továbbjutásért utazott Magyarországra az 1. FC Köln labdarúgócsapata, amely a hazai 2-1-es vereség után 3-0-ra győzött a Fehérvár vendégeként és bejutott a Konferencia Liga csoportkörébe. A vendégek a 10. percben Hübers közeli fejesével szereztek vezetést, a a második félidő elején Szkiri növelte az előnyt, a végeredményt pedig Schindler állította be a ráadásban.

0-3 Schindler

Thielmann balról beadott, Schindler üresen maradt és befejelte – eldőlt (0-3).

Kettős sárga

Lednyev szabálytalanság, Hector reklamálás miatt sárgult be.

Ezt is megköszönhetjük

Thielmann hatalmas szólója végén ellőtte a kapus mellett is a labdát, de Bumba visszaért, és mentett a gólvonal előtt.

Meccslabda volt

Ezt megköszönhetjük: Olesen jobbról középre lőtt labdáját Dietz 12 méterről a léc fölé küldte.

Léc fölé

Kiszabadult a Köln a szorításból, egy szöglet után végül Szkiri került lövőhelyzetbe, de a léc fölé bombázott.

Megfordult a játék képe

Az első félidőhöz képest gyökeresen megváltozott a játék képe, támad a Fehérvár, körömszakadtáig védekezik a Köln.

Micsoda lövés!

Zivzivadze gyönyörűen csinálta, egy csel után távolról lőtt, Schwäbe kapus nagyot vetődve mentett.

Nem aprózzák el

Egyszerre hármat cserélnek a kölniek, Schmitz, Maina és Kainz lement, Ehizibue, Thielmann és Hector beállt.

Elő a csatárokkal!

Nincs mire várni, jönnek a cserecsatárok a Fehérvárnál. Funsho és Pinto ment le, Kodro és Bumba érkezett.

Te jó ég, mi maradt ki!

61 percet kellett várni a nagy fehérvári lehetőségre, Dárdai húzta meg az akciót a balszélen, az alapvonaltól jól tette a labdát Zivzivadzének, de közeli perdítését Schwäbe kapus bravúrral védte.

0-2 Szkiri

54 másodperc kellett az újabb kölni gólhoz: Kainz jobb oldali szögletét Pedersen a röviden megcsúsztatta, Szkiri pedig bebombázta a labdát a jobb felső sarokba (0-2).

Folytatódik...

… lássuk, mire képes a Fehérvár. Volt egy csere is a hazaiaknál, Hangyát Heister váltotta.

Félidő

Semmi sincs veszve, kicsit bátrabb futball kellene, és akkor meglehet a meglepetés.

Első sárga

Egy perc hosszabbítás, ebbe egy Ljubicic-sárga fért bele.

Fiola-kötény

Sok minden nem történik, így emlékezzünk meg Fiola sarokkal és háttal kiosztott kötényéről is…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik