Nemzetközi foci

César Azpilicueta elárulta, miért nem fogadta el az FC Barcelona ajánlatát

Ethan Miller/Getty Images
Ethan Miller/Getty Images

Először szólalt meg César Azpilicueta annak kapcsán, miért kosrazta ki az FC Barcelonát.

A spanyol védőnek lejárt a szerződése június 30-án és sokáig úgy tűnt, a katalánokhoz igazol ingyen. Végül azonban erre nem került sor, helyette 2024-ig meghosszabbította a szerződését a Chelsea-vel.

„Amikor megnyertem a klubvilágbajnokságot februárban, akkor hivatalosan is minden lehetséges trófát megszereztem a Chelsea-vel. Úgy éreztem akkor, hogy ideje visszatérni Spanyolországba és új fejezetet kezdeni.

Ezután azonban rengeteg dolog történt a klubbal és ez mindent megváltoztatott. Elkötelezett voltam, sosem tettem volna semmit a csapatom ellen. Mindent megbeszéltünk és nagyon örülök, hogy az új tulajdonosok is azt szerették volna, hogy maradjak

– idézi a Standard a spanyol védőt.

A brit kormány az ukrán-orosz háború kirobbanása miatt szankciókkal sújtotta Roman Abramovics tulajdonost, ugyanis állítólag Vlagyimir Putyinnal ápolt jó kapcsolatot. Ebben az időszakban nem tudott szerződést kötni labdarúgóival a klub, így több játékosa is megállapodott más klubokkal és ingyen elhagyta a Chelsea-t. Azpilicueta ebben a helyzetben nem akarta magára hagyni a klubot.

Olvasói sztorik