Magyar foci

Varázslatos első félórát produkálva verte a ZTE az olasz bajnok Milant

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

80 másodperc telt el, amikor már vezetett a ZTE, egy szögletfigurát hatékonyan sikerült eladni, a rövid saroknál megcsúsztatott labda Meshack elé került, aki szépen tüzelt 14 méterről a jobb felsőbe.

A második felkészülési meccsét játszó Milan meglehetősen bágyadtnak tűnt, a kapus Tatarusanu és a balhátvéd Ballo-Touré pedig kifejezetten bizonytalan volt, nem véletlen, hogy Pioli edző a kapus és a balhátvéd posztján Maignant, illetve Theo Hernándezt favorizálja.

A Ricardo Moniz által irányított ZTE július 29-én már bajnokin szerepel (a Honvéd elleni találkozóval indul az NB I 2022-2023-as idénye), és a harcos felfogásban játszó magyar csapat jóval élesebbnek is tűnt. Gergényi 16-oson kívüli löketénél a bal kapufa mentette meg az olasz bajnokot, aztán a védő nagy bedobásánál már semmi, Kálnoki-Kis csúsztatta tovább a labdát, amibe az ötösnél Mocsi stukkolt be.

Mohos Márton / 24.hu

A ZTE megérezte, hogy a gázpedálon kell tartania a lábát, mert zavar van a milánói gépezetben, és amikor Tajti 24 méterről hatalmas gólt akasztott a jobb felsőbe, a Milan szempontjából kezdett nagyon kellemetlennek kinézni a 0-3-as eredmény, miközben a hazai drukkerek eksztázisban ünnepeltek.

Kapcsolódó
Rózsaszín hajjal nyomul majd Zalaegerszegen a Milan sztárja
Giroud-t sem lesz nehéz kiszúrni szombaton.

A Milan Rebic ziccerénél jelezte, hogy életre kelt, majd Ballo-Touré harcolt ki tizenegyest, amit Giroud lőtt két lépésről a kapu jobb oldalába. A gól után magára talált a Milan, Giroud még közelebb hozhatta volna az olaszokat, de Messias elsőrangú kiszolgálása után a francia világbajnok lövését Demjén hárította nagy bravúrral.

A második első félidő első ziccerénél is Demjén volt a főszereplő, Rebic gyönyörűen hozta magát helyzetbe, de kissé közel került a szöget jól záró kapushoz.

A 61. percben Pioli gyakorlatilag sort cserélt, csak Gabbiát hagyta fenn a kezdőből, pályára került a Serie A lábbal megmagabiztosabb kapusa, Maignan is, aki majdnem összehozott egy sokáig emlékezetes öngólt, amikor egy hazaadásnál lecsúszott a labda a lábáról, és kis híján a jobb sarokba csorgott. A második félidő második felében fölényben játszott a Milan, de a ZTE védői közül mindig volt valaki, aki odaért, Theo Hernández például hiába pöckölte át a labdát Demjén fölött, Kálnoki-Kis megmentette a góltól a hazaiakat.

Mohos Márton / 24.hu

Aztán a hajrá kezdetén Maignannak kellett kapaszkodnia, hogy leérjen Tajti csavarására, védekezésben pedig tömörült a saját térfelén, amivel nem igazán tudott mit kezdeni a Milan. Az előző Serie A-idény legjobbjának választott Leao sem volt a tavasszal látott formájában, a 16-osig végigszáguldott a labdával, de ott pocsék döntést hozott. Krunicból viszont előbújt a benne rejlő Bergkamp, amikor zseniálisan kerülte meg a ZTE védőjét a 16-oson belül, aztán a léc alá bikázott.

Tajti gólja volt a legnagyobb:

Calabria tehetett volna róla, hogy a Milan olyan feltámadást produkáljon, mint a Liverpool az olasz csapat ellen a 2005-os BL-döntőben, de ígéretes helyzetben a jobb felső mellé lőtt.

A háromperces hosszabbításban a hazai közönség már vastapssal ünnepelt, és jogosan, mert maradt a 3-2-es eredmény, és Moniz csapata nagyon pofás teljesítményt nyújtott.

Felkészülési mérkőzés

ZTE – AC Milan (olasz) 3-2 (3-1)

gól: Meschack (2.), Mocsi (24.), Tajti (28.), illetve Giroud (30., 11-esből), Krunic (88.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik