Magyar foci bajnokok ligája

Fradi-Slovan: Csercseszov a jelennel foglalkozna, játékosa szerint viszont magyar ember nem felejt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző abban bízik, hogy nem a harminc éve történt botrányos események határozzák meg a Ferencváros labdarúgócsapatának Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtezős párharcát.

„Nem voltam ott harminc éve és a játékosok sem. Ami akkor történt, az történelem, nekünk viszont a jelennel kell foglalkoznunk. Láttunk egy kétperces videót róla, amely nem a futball reklámja volt” – mondta Csercseszov a két együttes botrányos pozsonyi mérkőzéséről, a ferencvárosi drukkerek elleni brutális fellépésről a keddi sajtótájékoztatón, egyúttal üzent mindkét gárda szurkolóinak.

Azt kérem a magyar és a szlovák drukkerektől is, hogy ne a múltba tekintsenek vissza, hanem a jelenre koncentráljanak, hogy minden normális mederben folyjon le

Az orosz szakember, aki kifejezetten kérte, hogy a futballról kérdezzék, az esélyeket illetően úgy fogalmazott, kétmeccses párharc esetében nem helyénvaló előnyszerzésről beszélni. Példaként említette, hogy az első fordulóban a Tobol ellen sem sikerült eldönteni a párharcot az első meccsen, és szerdán sem biztos, hogy összejön.

„A csapatok értékeivel nem foglalkoznék, mert mindkét klub sorozatban négyszer volt bajnok. Az ellenfélnek is megvannak az erősségei, de nekünk ez nem szabad, hogy nyomást jelentsen, mert egy dolgunk van, továbbjutni” – jelentette ki Csercseszov, aki nagyon örült annak, hogy telt ház lesz a Groupama Arénában, mert ez is arra ösztönzi a játékosokat, hogy mindent kiadjanak magukból.

Csercseszov hangsúlyozta, hogy bár a Tobol elleni visszavágón elért 5-1-es sikernek és a sok gólnak örül, mert azt mutatta, hogy jó úton járnak és tettek egy lépést előre, ugyanakkor szerinte a földön kell maradni, mivel a rivális nem Európa élcsapatai közé tartozott.

Botka Endre újságírói kérdésre szintén beszélt az 1992-es párharc botrányos eseményeiről:

Nem csak engem motivál jobban ez a párharc, mert mindenki tudja, mi történt harminc éve. A magyar ember nehezen felejt, és bár nem éltem még akkor, de láttam, mi történt. Ezt nehéz elfelejteni

A válogatott védő úgy vélte, nem biztos, hogy a Slovannal a jobb csapat jutott tovább a Dinamo Batumi elleni párharcból, egyúttal kijelentette, szerinte a Ferencváros az erősebb.

„Ennek a párharcnak más lesz a forgatókönyve, mert itthon kezdünk, így támadóbban kell fellépnünk” – jelentette ki Botka. A védelemmel kapcsolatban az MTI-nek úgy válaszolt, hogy meccsről meccsre jobb lesz, mert még szezon eleje van, a Tobol elleni megingásokban pedig szerepet játszhatott, hogy a második félidőben már mindenki kicsit felszabadultabb volt.

A Ferencváros és a Slovan Bratislava BL-selejtezős párharcának első felvonása szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában – a meccset az M4 Sport élőben közvetíti –, a visszavágót pedig egy héttel később Pozsonyban rendezik.

A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia Ligában.

Olvasói sztorik