Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A másodosztályú Ajka az NB III-as Dorog csapatát látta vendégül felkészülési mérkőzésen. Az első gólra az első félidő utolsó percéig kellett várni: Nagy Bálint tette középre a labdát, amit az érkező Major hat méterről a kapuba rúgott (1-0).
A 61. percben Pákai laposan középre passzolt, a tizenegyespontról pedig Merk a kapuba gurított (2-0). Hét perccel később Németh László az alapvonalról az üresen berobbanó Bölcsföldihez passzolt, akinek három méterről nem okozott gondot a hálóba juttatni a labdát (3-0).
A 71. percben az ajkai kapu elé felrúgott labdát a tömegben Füredi találta meg, és 12 méterről Tulipán mellett a hálóba lőtt (3-1). A 83. percben Besztercei tökéletesen csavart Varga Gábor fejére, a labda a keresztléc alatt szállt a gólvonal mögé (4-1) – írja az FC Ajka holnapja.
– Jó ellenféllel szemben helyenként jó játékkal sikerült nyernünk – mondta Zoran Kuntics vezetőedző. – Szép gólokat rúgtunk és a góljainkon kívül is voltak helyzeteink. Örülök, hogy ma abszolút jól szervezett, fegyelmezett, kontrával játszó NB III-as csapat ellen játszottunk. Voltak butaságok, amiket elkövettünk, de már a szünetben megbeszéltük, hogy ha nem megy valami, akkor nem kell erőltetni. Hasznos felkészülési mérkőzés volt számunkra.