Magyar foci bajnokok ligája

„Örülünk, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Ferencváros labdarúgócsapata szerdán gól nélküli döntetlent játszott az FC Tobol vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Kapcsolódó
Felejthető meccsel kezdte meg a nemzetközi szereplését a Fradi
Nem nyerte meg a Bajnokok Ligája-selejtezős meccsét a magyar bajnok.

A mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző nagyon óvatosan nyilatkozott, mert előbb a játékosaival akarta megbeszélni a találkozón történteket.

Nehéz volt a mérkőzés, de pontosan ezt vártuk. A meccs kiegyensúlyozott volt, voltak helyzeteink, akárcsak az ellenfélnek

– mondta az orosz szakember.

Hajnal Tamás sportigazgató az M1 aktuális csatornának azonban részletesebb nyilatkozatot adott,

„Nekünk ez volt az első tétmérkőzésünk a szezonban, ez mindig nagyon nehéz, nem tudni, hogy pontosan hol állunk, úgyhogy jnal. Természetesen nyerni szerettünk volna, emiatt nem vagyunk elégedettek. Látszott, hogy még nem volt elég összeszokott és stabil a játékunk, túl sok kapura lövést engedtünk az ellenfélnek, mi pedig sajnos nem tudtuk kihasználni azt a két-három nagy lehetőségünket. Az ellenfél játékosai a párharcokat keresik, abban nagyon tapasztaltak, minden eszközt bevetnek, hogy kizökkentsenek minket a ritmusból. Mentálisan erősnek kell lennünk nagyon, hogy ne hagyjuk”

– mondta Hajnal, de kiemelte azt is, hogy a csapatrészek jobban működjenek együtt, kevesebb hibával játsszanak és a pozíciós játék jobb legyen.

A visszavágóra július 13-án, szerdán kerül sor este nyolc órától.

Olvasói sztorik