NB II

Szolnokon a Tóthék volt műsoron

Kétszer egy órát játszott a házigazda NB II-es csapat, amely 4-0-ra győzött a Jászberény ellen.
Felkészülési mérkőzés
Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC – Jászberényi FC 4-0 (1-0)
Szolnok, játékvezető: Bán
Szolnok: Pokorni (Nacsa) – Galambos (Földi), Antal G. (Vári), Papucsek (Balogh P.), Fritz (Kovács R.) – Kenderes (Zvara), Mundi (Csirszki) – Rokszin (Nagy I.), Zsolnai (Tóth B.), Polák – Lengyel B. (Tóth D.). Edző: Kis Károly
Gólszerzők: Zsolnai (57.), Tóth D. (63., 65., 72.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A másodosztályban élcsapatnak számító Szolnok az NB III-as Jászberény ellen játszott felkészülési mérkőzést szombaton. A félidők ezúttal 45 helyett hatvanpercesek voltak.

A nyolcadik percben Mundi ugratta ki kiválóan Zsolnait, de ő nem tudta elpasszolni a labdát az MTK, a Vasas és a Siófok korábbi kapusa, Szatmári Zoltán mellett. Négy perccel később a komoly NB II-es múlttal rendelkező berényi csatár, Farkas János került ziccerbe, de a kapu mellé lőtt. A 22. percben Szilágyi Norbert lépett ki, de a hazaiak utolérték, és nehéz helyzetből nem talált kaput.

Antal Gábor a 31. és a 38. percben is kevéssel a kapu mellé lőtte a hazaiak szabadrúgását. Ezután némileg felpörögtek az események. A 43. percben Rokszin 22 méterről leadott, kiváló lövése után nagyot védett Szatmári. Egy perccel később Mundi szépen lépett be a védők mögé, jól vette le a labdát, ám közelről a kapusba lőtt. A 45. percben Mundi 25 méteres lövését Szatmári nagy vetődéssel védte.

Az 54. percben Lengyel Béla szépen játszotta üresre magát, majd 25 méterről a kapu mellé lőtt. A félidő végére nagy fölénybe került a Szolnok és meg is szerezte a vezetést: érkezett egy felívelt labda a félpályáról, amit Zsolnai Róbert levett, és elgurította a kapus mellett (1-0). Egy óra elteltével jöhetett a szünet.

A második félidő elején rögtön megduplázta előnyét a Szolnok: Tóth Bence remek passza után Tóth Dániel értékesítette a ziccert (2-0). Két perc múlva jött a következő: Tóth Dániel ezúttal is közelről talált be (3-0). Újabb egy perc elteltével Tóth Bence került helyzetbe, de mellé lőtt. A szolnoki Tóthok nem álltak le: a 72. percben Bence remekül ment el a jobb szélen, kapura gurított, de a labdát végül Dániel tessékelte a hálóba (4-0).

A pörgős időszak után némileg visszaesett az iram, a vendég berényiek nem sokáig tudták megtartani a labdát. A 94. percben Csirszki bombázott húsz méterről a kapu mellé. Öt perccel ezután a nemrégiben még szolnoki, napjainkban már jászberényi Tisza Kálmán lőtt szinte nullszögből kapura, Vári a gólvonalról fejelte ki a labdát. A 114. percben s vendégek is próbálkoztak, de Nacsa Péter eszén nem tudtak túljárni. A másik oldalon Tóth Bence lövését a védelem blokkolta. A második félidő végül nem hatvan, „csak” 56 perces volt – tudósított az onlajnok.com.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik