Magyar foci

Révész Attila megtalálta a Kisvárda új vezetőedzőjét

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu

Már egy ideje tudni lehetett, hogy új vezetőedzőt neveznek majd ki Kisvárdán, ugyanis a végül ezüstérmesként zárt csapat irányítását szezon közben átvevő Erős Gábornak nincs meg a megfelelő papírja (UEFA pro licenc) ahhoz, hogy betöltse a posztot. Az már más kérdés, hogy Erős mindezt a sportigazgató, Révész Attila egyik nyilatkozatát követően a Nemzeti Sport újságírójától tudta meg, hogy leváltják, de jelezte azt is, ezzel nincs problémája.

Mostanáig kellett várni arra, hogy a Kisvárda bejelentse, kivel is folytatja: Török Lászlóra esett a választás, aki az elmúlt fél évben már a klub akadémiájánál dolgozott, és az U19-es csapatot irányította.

Kapcsolódó
Ádám Martin angliai álmával elbánt a pontrendszer, de kinyílt egy kiskapu
Közép- és Kelet-Európából megnehezedett az Angliába szerződés, és ez megváltoztathatja a klubok piaci viselkedését, illetve játékos-megfigyelési rendszerét. Skócia közben kiskaput nyithat.

Az 52 éves Török, aki NB I-ben a Tiszakécske és a Honvéd színeiben játszott, pontosan húsz éve edzősködik, 2006-tól 2018-ig dolgozott Kecskeméten, irányította az NB II-es, majd NB I-s csapatot vezetőedzőként, hét évig pedig az akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott, közben az NB II-es Honvédnál tett egy kitérőt, írja róla a klubhonlap.

„Török László az U19-es csapat mellett az osztályozón az U17-esek munkájába is besegített, az utolsó meccseken már ő irányított, ezáltal még nagyobb rálátása van a teljes utánpótlásunkra, ami fontos, hiszen célunk és feladatunk is a fiatalok beépítése, és olyan futballisták kerültek most a felnőttek közé, akikkel ő már együtt dolgozott az elmúlt fél évben.

Ez teljesen indokolja, hogy a szabályoknak olyan edző kinevezésével feleljünk meg, aki ismeri a tehetségeink képességeit

– mondta Révész, aki hozzátette, hogy Török munkáját Erős Gábor és Gerliczki Máté segítik majd, és hogy így a felnőtt szakmai stáb minden tagja az akadémiájukról lépett előre.

Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szakmai alapelvek mentén kell haladnunk a napi munkában, csapatban dolgozunk, a végső döntéseket viszont nekem kell meghoznom.

Meg kell felelnünk az úgynevezett fiatalszabálynak, ezért nagyon oda kell figyelnünk bizonyos játékpercekre, a fiatalok beépítésére, az ő egyéni képzésük és fejlesztésük is az egyik fő feladatom lesz. Ami jó volt, azt meg kell tartanunk, esetleg még jobbá kell tennünk, amiben pedig jobbá kell válnunk, az fejlesztésre szorul, ennek a lépéseit közösen kell meghatároznunk” – idézi a klubhonlap az új vezetőedzőt.

Az ezüstérmes Kisvárda bajnoki szereplésének köszönhetően a Konferencia Ligában szerepel majd, a második selejtezőkörben a kazah Kairat Almaty ellen lép pályára. Az első mérkőzést július 21-én, a visszavágót 28-án rendezik.

Olvasói sztorik