NB II

Másodszor is nyert a Szolnok

Kis Károly NB II-es csapata ezúttal a harmadosztályú FC Hatvan ellen győzött 2-0-ra.
Felkészülési mérkőzés
Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC – FC Hatvan 2-0 (1-0)
Szolnok, játékvezető: Bán
Szolnok: Pokorni (Nacsa) – Vári (Galambos), Racskó (Tóth P.), Mile (Papucsek), Fritz – Kenderes (Csirszki) – Tóth D. (Rokszin), Mundi, Lengyel B., Tóth B., – Zsolnai (B. Tóth, minden csere a szünetben történt). Edző: Kis Károly
Gólszerzők: Tóth B. (40.), Lengyel B. (79.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Második téli felkészülési mérkőzésüket az NB III-as FC Hatvan ellen játszották a szolnokiak. Az ötödik percben Zsolnai Róbert, a 11. percben pedig Vári Barnabás lövését fogta a vendégek kapusa. Öt perccel később Tóth Bence szabadrúgása ment a kapufa mellé. A 19. percben egy szöglet után majdnem összehoztak egy öngólt a hatvaniak. Négy perc múlva Zsolnai lőtt tíz méterről, de a labda kevéssel a kapufa mellé ment. Ezután előbb Zsolnai, majd Lengyel Béla kísérletét blokkolták.

A 31. percben Fritz beadását Tóth Dániel kapásból lőtte a kapu mellé. A 38. percben a hatvani Bartel lépett ki egyedül, de éles szögből az oldalhálót találta el, a túloldalon viszont megszületett az első gól: Tóth Bence tekert gyönyörűen a kapuba 16 méterről, egy váratlan mozdulattal (1-0). Nagy fölényben voltak a hazaiak, de csak egy gólt lőttek az első félidőben.

A szünet után Rokszin távoli lövését védte bravúrral Gulyás, a hatvani kapus. Ezután Tóth Bence lőtt kapásból, 25 méterről a kapu fölé. Ebben az időszakban már a Hatvan is képes volt huzamosabb ideig birtokolni a labdát. Az 58. percben Lengyel Béla gurított vissza az alapvonalról, de középen Rokszin tiszta helyzetből fölé lőtt. A 62. percben Rokszin lőtt 16 méterről, de nem talált kaput.

Két perccel ezután B. Tóth Balázs rosszul vette át a labdát, de így került ziccerbe, mégis mellé gurított. Nem sokkal később Tóth Bence húsz méterről próbálkozott, de ez is fölé ment. A 75. percben Rokszin szólózott a bal szélen, de beadását B. Tóth a kapu fölé fejelte. Négy perc elteltével Rokszin lőtt nagyszerűn, 16 méterről, Gulyásról kijött a labda, amit Lengyel Béla kotort közelről a hálóba (2-0).

A második találat után is nagy nyomás alatt tartotta ellenfele kapuját a Szolnok, ennek ellenére újabb találat nem született – tudósított az onlajnok.com.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik