Azt mondják, az az igazi esemény, amelyről akkor is tudod, hol élted át, ha nem voltál a történtek helyszínén. Tehát: 1972. május 17., Surány. Tévéközvetítés Belgrádból, a Magyarország–Románia labdarúgó Eb-negyeddöntő harmadik mérkőzéséről. Budapesti és bukaresti döntetlen után az állás megint 1-1, három perc van hátra, Zámbó Kűhöz passzol, a középpályás érzéssel átlépi a labdát, amelyet Bene jobbra tol Szőkéhez…
A hetvenötödik évében elhunyt Szőke Istvánnak ez a gól lett a védjegye.
Több szempontból is a legjobbkor rúgta. Egyrészt alapszabály, hogy akkor kell a győztest belőni, amikor az ellenfélnek már nincs ideje egyenlíteni, másrészt azon a tavaszon sok volt a ferencvárosi csatár számláján: a Wolverhamptonnnal vívott UEFA Kupa-elődöntőben a Népstadionban és a Molineux arénában is kihagyott egy büntetőt. Itthon 2-2-vel, odakinn 1-2-vel zárult a parti, azaz ha Szőke mindkét tizenegyest a hálóba küldi, finalista a Ferencváros.
A zöld-fehér 7-es játszott azért európai kupadöntőt, mégpedig szintén angol csapat, a Leeds ellen 1968-ban. A szigetországban 1-0-ra nyert a United, a Népstadionban – hiába várt a gólra 70 000 néző – úgy fejeződött be a találkozó, ahogyan kezdődött, 0-0-val. A döntőig vezető úton az FTC kétszer 1-0-ra verte a Liverpoolt (édes jó Istenem…), kiejtette még a Zaragozát (1-2, 3-0), a Bilbaót (2-1, 2-1), a Bolognát (3-2, 2-2). Előzőleg meg úgy lett bajnok, hogy huszonnyolc fordulón át őrizte veretlenségét, majd az utolsó két körben váratlanul kikapott a Csepeltől (2-3) és a Szombathelytől (1-2). Hatvannyolcban megismételte elsőségét, ám ehhez az kellett, hogy a Vasas lepaktáljon a zöld-fehér csapattal a 102 gólt szerző Újpest ellenében…
A hetes bajnoki sorozatukat kezdő lilák már az 1969-es bajnokságban visszavágtak (2-0, 1-1), de az igazi reváns 1970-ben következett be, amikor külön döntővel zárult az NB I. A Megyeri úton Szőke bevarrt egy szabadrúgást, majd Füsi fejére tette a labdát, ezzel a 87. percig 2-1-re vezetett a Ferencváros. A hajrában Göröcs egyenlített, majd Tóth András átadását Dunai II betuszkolta, 3-2-re fordított az Újpest. A visszavágó a Népstadionban 1-1-gyel ért véget, döntött a Megyeri úti utolsó három perc.
Szőkét akkor nem érhette szemrehányás. A szélső egyébként is szerette a Megyeri utat, mert élete legjobb hazai meccsét a negyedik kerületi pályán játszotta. Hatvanhat novemberében, MNK-mérkőzésen négy gólt rámolt be az Újpestnek, azon kívül gólpasszt tálalt Németh Miklósnak. Két tizenegyesével és két távoli bombájával az FTC 6-3-ra győzött, Szentmihályi Antal, a házigazdák Eb-bronzérmes és olimpiai bajnok kapusa talán soha máskor nem látott a hálójára zúduló akkora gólesőt. De még mindig jobban járt, mint Bicskei Bertalan, akit 1967. szeptember 11-én hét gonosz góllal lepett meg a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona támadó ötössel felálló Ferencváros (7-1). Két tizenegyes is volt, ám egyiket sem Szőke rúgta: az elsőt Novák Dezső, a másodikat Albert Flórián passzolta be. (Amúgy 1967-ben az Újpest is megjárta: április 16-án az FTC fenomenális játékkal verte riválisát 3-0-ra, s bár a mérkőzés legnagyobb gólját Albert lőtte, Szőke is feliratkozott a 75 000 nézővel zsúfolt Népstadion eredményjelző tábláira.)
Öt évvel később, az Eb négyes döntőjében a wolverhamptoni mizéria miatt nem rúghatta a büntetőt, pedig az a tizenegyes legalább ezüstérmet érhetett volna. Ám a Szovjetunió csapata elleni 0-1-en Zámbó Sándor állt a labda mögé, és rontott. Magam nem emlékszem Zámbó más tizenegyesére, fogalmam sincs, miért ő futott a labdának, bár a Szőke melletti specialisták közül Bene Ferencet és Kocsis Lajost már lecserélte Illovszky Rudolf kapitány. Ám a műfajban szintén járatos Bálint László a pályán volt…
Első bajnoki találkozóján (1965. október 17-én, háromnegyed egytől, amikor még a rádióban a jó ebédhez szólt a nóta) az FTC szerény 1-1-et játszott a Szegeddel a Népstadionban – igaz, ezért bosszút állt 1967 októberében a Tisza partján, ahol az 5-1-es ferencvárosi győzelem alkalmával Szőke mesterhármassal szomorította a 20 ezres közönség többségben lévő szegedi részét –, utolsó fellépésén pedig a Vasas Müller Sándor góljával 1-0-ra nyert az Üllői úti stadion újjáavatásán, 1974. május 19-én. A jobbszélső egyike volt azoknak, akikre e kudarcot „rávarrták”, jóllehet nem lógott ki lefelé a Géczi – Martos, Bálint, Mucha, Megyesi – Juhász, Kű – Szőke, Branikovits, Máté (Kelemen), Magyar összetételű csapatból.
A válogatott búcsúval sem volt szerencséje. A címeres mezes bemutatkozással jóval több. Az első gólt szerző Dunai II-vel együtt debütált 1969. május 25-én a Magyarország–Csehszlovákia vb-selejtezőn (2-0), amelyen az összeállítás így festett: Szentmihályi – Káposzta, Mészöly, Noskó (Farkas, 19. perc), Páncsics – Zámbó, Albert, Szűcs – Szőke (Fazekas, 52.), Bene, Dunai II. Azon a találkozón 82 344 néző gyűlt egybe a Népstadionban, utolsó válogatott meccsén, 1973. november 21-én, az NDK-val vívott barátságos találkozón (0-1) viszont csak 6565. Azt megelőzte június 13-án a svédek elleni 3-3, amelyen még 80 ezren tolongtak, ám a vb-selejtezőkön végig veretlen válogatott a döntetlennel kiesett, miután Szőke szabadrúgását 3-2-nél a felső léc „hárította”.
