Nemzetközi foci

Megcsinálták a lehetetlent: hét góllal kellett nyerniük a feljutáshoz, 7-0 lett a vége

Harry Trump / Getty Images)
Harry Trump / Getty Images)

Az angol negyedosztályban, a League Two-ban két csapat, a Forest Green Rovers és az Exeter City már korábban kivívta a feljutást, a két klub különös történetéről itt olvashatnak.

Kapcsolódó
A pályán is történelmi sikert ért el a világ első vegán és karbonsemleges futballklubja
Kit érdekel, hogy mely csapatok jutnak fel az angol negyedosztályból a harmadosztályba? Alapvetően senkit, ám az idén ez két olyan klubnak is sikerült, amely működésében radikálisan különbözik a többi szigetországi együttestől.

Az automatikus feljutást jelentő harmadik helyért a Bristol Rovers és a Northampton vívott nagy csatát, és az utolsó fordulót az öttel jobb gólkülönbsége miatt a Northampton várhatta kedvezőbb helyzetből.

A 22., és ezáltal biztos bennmaradó Barrow otthonában fellépő Northampton 22 perc alatt háromgólos vezetést szerzett, majd 3-1-gyel vonulhatott a szünetre, ami azt jelentette,

hogy a Bristolnak hét góllal kellett megvernie a már korábban kiesett Scunthorpe-ot, hogy összejöjjön a feljutás.

A korábbi botrányhős Joey Barton által irányított Bristol a félidőben 2-0-ra állt, aztán a fordulás után Aaron Collins és Anthony Evans duplája révén egészen közel került a hétgólos sikerhez a csapat. Amikor a 85. percben Elliott Anderson a védőt túlugorva befejelte a Bristol hetedik gólját, néhány szurkoló eksztatikus állapotban beugrott a pályára ünnepelni, állt is a játék vagy negyedóráig, mire helyreállt a rend.

A lefújás pillanatában aztán már mindenki rohant be a pályára, mivel a Northampton 3-1-es és a Bristol 7-0-s sikere azt jelenti, hogy mindkét csapat 80 ponttal,és plusz huszonnkettes gólkülönbséggel zárt, de a Bristol több gólt lőtt a bajnokság során (71-et, míg a Northampton 60-at), így a Rovers jutott fel a harmadosztályba.

„Őrültségnek hangzik, de egész héten tudtuk, hogy képesek leszünk megcsinálni, akkor is, ha öt, hat, hét gól kell hozzá” – nyilatkozta James Belshaw, a Bristol kapusa. A csapat január elsején még a 17. helyezett volt a tabellán, és egyetlen alkalommal állt a fejutást érő harmadik pozícióban – amikor lefújták a Scunthorpe elleni meccsüket szombat délután.

A Northampton focistáinak most túl kell lépniük a hatalmas csalódáson, mivel következik a rájátszás, első ellenfelük a Mansfield Town lesz, az oda-visszavágós párharc május 14-én kezdődik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik