Magyar foci

Dibusz: Az Újpest ellen, hazai pályán, ritkán adatik meg ilyen egy csapat életében

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Története során 33. alkalommal, sorozatban pedig negyedszer nyerte meg a magyar bajnokságot a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az Újpest elleni 2-1-es sikerrel tette biztossá idei aranyérmét.

Kapcsolódó
Csercseszovot eláztatták pezsgővel a Fradi játékosai
Az Újpest legyőzése után az ünneplésé volt a főszerep.

A vendégek a ráadásban majdnem megtréfálták az örök riválist, de végül Yohan Croizet gólját kezezés miatt nem adta meg a játékvezető.

Kapcsolódó
Az Újpest legyőzésével lett bajnok a Ferencváros
A 95. percben kezezés miatt nem adták meg a lila-fehérek gólját, így idén is a Fradi nyerte a bajnokságot.

„Az utolsó percekben megjártuk a poklot, bár én úgy láttam az első pillanatban, hogy kéz volt és ezt mondtam is a játékvezetőnek, viszont ő nem nagyon akart hinni nekem. De örülök neki, hogy a videószobában kisegítették és tényleg úgy volt, ahogy én is érzékeltem” – nyilatkozta a lefújás után az M4Sportnak Dibusz Dénes.

A Fradi válogatott kapusa szerint a második félidőben lezárhatták volna a mérkőzést, több olyan kontrájuk is volt, amiből újabb gólokat szerezhettek volna.

„Nagyon különleges ez a bajnoki cím. A szezon elején úgy készül az ember, hogy szeretne aranyérmet szerezni, nézegettük a sorsolást, hogyan alakulnak a párosítások. Tavaly is az Újpest ellen sikerült bebiztosítanunk a bajnoki címet, de akkor zárt kapuk mögött. Úgy hozta a sors, hogy ismét ezen a találkozón tudtunk bajnokok lenni.

Ez így egy örök élmény lesz mindenkinek, az Újpest ellen, hazai pályán, azért ilyen ritkán adatik meg egy csapat életében.

Olvasói sztorik