Az RB Leipzig lesz a Freiburg ellenfele a Német Kupában, miután 2-1-re legyőzte az Union Berlint. A lipcsei stadionban megdőlt a nézőcsúcs, 47 ezer 69-en voltak ugyanis a helyszínen.
A vendég berliniek pedig nagyon közel jártak a döntőhöz, ugyanis a 25. perctől kezdve vezettek, és az első félidőben nem nagyon hagyták kibontakozni a mindhárom magyar játékosát, Szoboszlai Dominiket, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is kezdető házigazdát. A második félidőben ráadásul volt egy ordító vendéghelyzet is, amit viszont Awoniyi elhibázott.
Ez pedig döntőnek bizonyult, ugyanis nem sokkal később a lipcseiek kiharcoltak egy tizenegyest, amit Silva értékesített a 61. percben. Ezután lecserélték Szoboszlait, akinek a helyére az a Forsberg állt be, aki aztán a meccs hőse lett:
A Német Kupa döntőjében így négy magyar lesz érdekelt, Sallai Roland ugyanis annak a Freiburgnak a játékosa, amellyel majd találkozik május 21-én, Berlinben.