Magyar foci

Beindult a Fehérvár, ezúttal Mezőkövesden nyert

molfehervarfc.hu
molfehervarfc.hu

A Mezőkövesd 2-1-es vereséget szenvedett a vendég MOL Fehérvár FC-től a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A vendégek immár négy bajnoki meccs óta veretlenek (három győzelem és egy döntetlen a mérleg), a kövesdiek viszont két győzelem után veszítettek ismét, ráadásul 313 perc után kaptak újfent gólt hazai pályán az élvonalban.

Kiegyenlített labdabirtoklás mellett zajlott le az első félidő, amelynek korai szakaszában inkább a Fehérvár volt fölényben, majd a szünethez közeledve folyamatosan erőre kapott a hazai csapat. Ennek megfelelően bő negyedóra után a vendégek kerültek előnybe, ám a félidőt jelző sípszó előtti pillanatokban sikerült egyenlítenie a Mezőkövesdnek.

Fordulás után nagy lendülettel vágott bele a folytatásba a hazai együttes, a Fehérvár viszont türelmes volt, csak a félidő derekán váltott tempót.

A 70. perc környékén pályára küldött cserék jót tettek a vendégek játékának, sőt, Ivan Petrjak a hajrá kezdetén szép gólt lőtt, mellyel újra előnyben volt a székesfehérvári együttes.

A Mezőkövesd a lefújásig számos alkalommal teremtett még veszélyes szituációt a fehérvári kapu előtt, de nem sikerült újra egyenlítenie, így egy pontot sem tudott otthon tartani.

NB I, 28. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 1-2 (1-1)
gólszerzők: Drazic (45+3.), illetve Kodro (16.), Petrjak (77.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik