Nemzetközi foci bajnokok ligája

Nagelsmann: A kritikákkal együtt tudok élni, a több száz halálos fenyegetéssel kevésbé

Frank Hoermann / SVEN SIMON / Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP
Frank Hoermann / SVEN SIMON / Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP

Julian Nagelsmann, a Bayern München vezetőedzője több száz halálos fenyegetést kapott azóta, hogy csapata kedden kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából.

A Bundesligában címvédő és listavezető együttest tavaly nyár óta irányító Nagelsmann pénteken elmondta: ezúttal körülbelül 450 halálos fenyegetést küldtek neki az Instagramon, de ez nem újdonság számára, mert minden mérkőzés után kap ilyeneket, függetlenül attól, hogy győz vagy veszít a Bayern. Hozzáfűzte, amikor három védővel áll fel a csapata, több fenyegetést kap, ha néggyel, akkor kevesebbet.

Kapcsolódó
Nagelsmann a Bayern BL-búcsújáról: A legfájóbb kudarcaim egyike
Meglepő őszinteséggel azt is közölte, hogy gólt várt volna Thomas Müllertől a kritikus helyzetben.

A tréner hozzátette: a fenyegetések egy része az édesanyjának szól, és ezt már túlzásnak tartja. Megjegyezte, hogy természetesen minden ilyen üzenetet jelenthetne, de akkor soha nem érne a végére.

„Nem érdekel, mert az emberek azt írnak, amit akarnak, de nem tudom megérteni őket. Elolvasom az első sort, és kitörlöm. Vannak, akik minden illemszabályt elfelejtenek és teljesen megőrülnek, amint kikapcsolják a televíziót” – nyilatkozta Nagelsmann.

A BL-negyeddöntő első mérkőzésén a Bayern 1-0-ra kikapott a Villarreal otthonában, és mivel a keddi visszavágón házigazdaként csupán 1-1-es döntetlent játszott a spanyolokkal, nem jutott tovább.

A müncheniek háromvédős rendszerét többen kritizálták, köztük az igazgatótanács korábbi elnöke, Karl-Heinz Rummenigge.

Tisztában vagyok vele, hogy minden oldalról el kell fogadnom a kritikát. Ez normális, a munkám része. Rummenigge kritikájával együtt tudok élni, a 450 halálos fenyegetéssel kevésbé

– mondta Nagelsmann.

Olvasói sztorik