NB II

Két góllal nyert az Ajka

Az NB II-es bakonyi együttes a Videoton II ellen nyert 2-0-ra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton a harmadosztályú Videoton II ellen játszotta második téli edzőmeccsét az FC Ajka.

Az első félidő hazai fölényt hozott. Sándor kapusnak két nagy bravúrt is be kellett mutatnia, azonban a 21. percben már ő is tehetetlen volt. Ekkor Major játszotta tisztára magát a tizenhatoson belül, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot. A 33. percben Lattenstein Norbert értékesített egy büntetőt. Az első félidőben nem sikerült komolyabb helyzetet kidolgozniuk a vendégeknek a jó erőkből álló NB II-es együttes ellen.

A szünetben Mihalecz István szinte mindenkit lecserélt. A második játékrészben már akadtak gólszerzési lehetőségei a Vidi II-nek is. Főleg Molnár Tibor volt elemében, aki rendre megverte a védőjét, több alkalommal is sikerült veszélyes szituációt kialakítania egy-egy 20-30 méteres sprintet követően. A második 45 percben újabb gól nem született, érvényesült a papírforma, nyert az Ajka – tudósít a vidi.hu.

Felkészülési mérkőzés

FC Ajka – Videoton FC II 2-0 (2-0)

Ajka, 50 néző

Ajka: Tulipán (Balogh) – Gunther, Fodor (Péter P.), Pákai, Mogyorósi (Domján) – Kanta Sz. (Meiczinger), Horváth, Rajos (Köles) – Major (Sipos N.), Sowunmi (Hanzl), Lattenstein (Weisz). Edző: Mihalecz István

Gólszerző: Major (21.), Lattenstein (33.)

Olvasói sztorik