Emlékezetes nyilatkozatot adott Jürgen Klopp, a Liverpool FC német vezetőedzője.
Az angol csapat kedden a Benfica ellen lép pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében és ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót hétfő este. A téli átigazolási szezonban a portugál riválistól az FC Portótól igazolt támadót a Liverpool Luis Díaz személyében, ezért adta magát a kérdés, hogy segített-e a felkészülésben. A vicces beszólásairól is híres Klopp azonnal kapott az alkalmon és elsütött megint egy viccet, amit alighanem sokáig emlegetnek majd:
Tíz percig próbálta elmondani, hogyan kell megverni a Benficát, de egy szót sem értettünk belőle!
Ezután persze gyorsan megelőzött minden félreértést és közölte, hogy csak viccelt, valamint kitért arra is, hogy van erre külön egy stábjuk, de megkérdezték Díazt is az ellenfélről.
“He tried, 10 minutes long, but we didn’t understand a word!” 😂
Jurgen Klopp on Luis Diaz’s Benfica insight ahead of Liverpool’s Champions League quarter-final 🔎 pic.twitter.com/s1fRDaqV8g
— Sky Sports Premier League (@SkySportsPL) April 4, 2022
Az első mérkőzést Portugáliában rendezik kedd este kilenctől, miközben a Manchester City az Atlético Madridot fogadja.