Nemzetközi foci

Ancelottit megkérdezték, elbukhatja-e a Real a bajnoki címet, a válasza mindent vitt

JAIME REINA / AFP
JAIME REINA / AFP

Könnyedén lerendezte a Mallorca elleni mérkőzését hétfőn a Real Madrid, amely 3-0-ra nyert, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt pedig tíz ponttal vezet a második Sevilla előtt, míg a harmadik Barcelonával szemben 15 pont a fór, igaz, a katalán csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Kapcsolódó
Ilyen totojázást is ritkán látni topligában
A Real Madrid ellen különösen rossz ötlet volt.

Neki is szegezték a kérdést Carlo Ancelottinak, a Real vezetőedzőjének, elbukhatja-e még a bajnoki címet ekkora előnyből csapata. A tapasztalt olasz edző csípőből tökéletes választ adott:

Tudom, hogy egy Bajnokok Ligája-döntőt is el lehet veszíteni 3-0-s előnyből

– felelte Ancelotti, akinek az irányításával 2005-ben egy félidő után háromgólos előnyben volt az AC Milan az isztambuli BL-döntőben, a Liverpool azonban kiegyenlített, majd tizenegyesekkel megnyerte a mérkőzést.

Carlo Ancelotti korábban már irányította a Real Madridot, a többi közt Bajnokok Ligáját nyert a csapattal, bajnoki címet azonban akkor nem sikerült. A topligák közül csak a spanyol arany hiányzik a kollekciójából, korábban ugyanis volt már olasz, angol, francia és német bajnok is. Mióta a nyáron újra leült a Real kispadjára, azóta 41 mérkőzésből 30-at nyert meg a csapat minden sorozatot figyelembe véve, és csak ötször kapott ki.

Legközelebb vasárnap este lép pályára a csapat, a Barcelonát fogadja majd a bajnokságban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik