A Manchester United hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Southampton ellen a Premier League 25. fordulójában.
Az első félidő után még a MU állt jobban, a 21. percben egy szépen kijátszott támadás végén szerzett gólt a hazai csapat: Rashford kapott remek labdát, aki önzetlenül középre passzolt, ott pedig Sancho érkezett.
A szünet után viszont a Southampton volt az élesebb, hiszen mindössze három perc telt el, amikor Che Adams egy okos lövéssel egyenlített.
A folytatásban Ronaldo révén a United csak lesgólig jutott, pedig még a hosszabbításban is volt helyzete, de Maguire fejesét Forster bravúrral védte.
Ronaldónak ez zsinórban a hatodik meccse volt gól nélkül, ilyen rossz sorozata utoljára 2009-ben volt, a MU-val pedig a Premier League-ben mindössze másodszor fordult elő, hogy egymás utáni bajnokikon marad nyeretlen úgy, hogy a félidőben még vezetett.
A Southampton viszont remek hetet zárt, a Tottenham és a MU vendégeként összesen négy pontot kasszírozott.
Hatmeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le az Everton, amely 3-0-ra verte a Leedset, ez volt Frank Lampard első győztes bajnokija a liverpooli csapat kispadján.
Hét meccs óta veretlen a bajnokságban a Brighton, amely 2-0-ra győzte le az utolsó előtti Watfordot. A Brighton első gólját a francia Maupay szerezte egy szépségdíjas lövéssel.
Az éllovas Manchester City 4-0-ra nyert a Norwich otthonában, a négyből három gólt Sterling szerzett. A City 22-szer próbálkozott, 9-szer találta el a kaput, és 4,4-es xG-vel zárt, három gólját is az ötösön belülről lőtte.