Nemzetközi foci

Ramos kiállításrekordját még sokáig nehéz lesz megdönteni

JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP
JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP

Sergio Ramos párizsi szerepvállalását egyelőre nem lehet sikersztorinak nevezni. A 35 éves spanyol védő a nyáron hagyta el a Realt, hogy a PSG-be igazoljon, de sokáig sérüléssel bajlódott, és már az is felmerült, hogy a francia csapat lapátra teszi.

Kapcsolódó
A PSG már azt fontolgatja, hogy kidobja Sergio Ramost
Egyetlen percet sem játszott még új csapatában.

Ramos végül maradt, de szerda este, a Lorient elleni bajnoki mindössze a harmadik tétmeccse volt a PSG-nél, amelyen pályára léphetett. A bevetés azonban idő előtt ért véget, Ramos a félidőben állt be, de a hajrában két sárgát is összeszedett, és így begyűjtötte franciaországi karrierje első piros lapját.

A statisztikákkal foglalkozó Opta adatai szerint Ramos 2004-es bemutatkozása óta a 20. piros lapját kapta a topligákban, ezzel magasan ő a listavezető ebben a kategóriában, hét kiállítással előzi meg a rangsor második helyezettjét.

A PSG Mauro Icardi góljával 10 emberrel is egyenlíteni tudott, és féltávnál 13 ponttal vezeti a tabellát a Nice előtt.

Olvasói sztorik