A szerző, Yuval Rubovitch – aki Sportszellemmel a jogfosztás ellen (Mit Sportgeist gegen die Entrechtung) címmel a Bar Kochba Leipzig klubról írt könyvet – a kutatómunkája közben bukkant rá a magyar edző nevére. Annak a szakemberére, akit itthon jószerével elfeledtek, pedig az 1920-as években még csodatrénerként aposztrofálták őt.
„A zsidó nép holokausztjának egyik szörnyű következménye az emlékezet elvesztése: nemcsak az a bénító iszonyat és testi-lelki szenvedés, amely milliókat ért halálukig, hanem az is, hogy sokan közülük nyom nélkül távoztak. Némelyikükről csak sok évtizeddel később emlékeztek meg kellőképpen. Így történt ez Bányai Lajossal, a köztiszteletben álló magyar labdarúgóval és még nagyobb edzővel is, aki nagy hatással volt a német futballra, és aki szintén a származása miatt veszítette el életét” – írta cikkében a Haaretz, amelyet a lap bocsátott a rendelkezésünkre.
Az 1888-ban Magyarországon született Bányai 1907-től 1909-ig az MTK Budapest igazolt játékosa (ahogy a Sport-Világ 1908-ban közölte, foglalkozását tekintve magánhivatalnok) volt. A Nemzeti Sport 1929. november 13-án azt írta:
Az MTK ifjúsági csapatában kezdett játszani, s mint aktív futballista végig kitartott a kék-fehér színek mellett. 1903-ban szerepelt először az MTK-ban, aktív szereplésének tíz éve alatt végigjárta az ifjúsági, a második és az első csapat iskoláját.
21 évesen Németországba került, 1909-től négy évig az SV GutsMuths Dresdent, majd 1918-ig öt évig az SpVgg Leipziget irányította, de utóbbi két helyen már az edzősködésbe is bele-belekóstolt. Nem véletlen, hogy miután játékosként befejezte, előbb Drezdában (1918–1921), majd 1921-ben Lipcsében dolgozott.
Acht (Aknai) János mellett térdelt a csapatképhez Bányai Lajos
„Bányai négy évvel az első világháborút követően lett edző. A magyar szakember fiatal német fiúkat gyűjtött maga köré, többségükben leszerelt és legyőzött katonákat, és focizni tanította őket. A pályakezdése, valamint a játékosként megszerzett hírneve elegendő volt ahhoz, hogy 1921-ben elvállalja az SpVgg Leipzig irányítását.”
A németek Wundertrainernek nevezték
Legendás hírnevét edzőként vívta ki, ahogy Rubovitch fogalmazott, „csodaedzőként került be az évkönyvekbe”. Állítólag ehhez az első lökést egy 1921. január 18-i mérkőzés adta, amelyről a klub honlapja azt írja, csak az 1914-es közép-német bajnoki címhez volt mérhető.
Erről így vallott később: „Trénerkedésem egyik nagy élménye ugyancsak az MTK-val kapcsolatos, de ekkor a testgyakorlók ellenfélként állottak akkori csapatommal szemben. 1921. január 1-jén szerződtem le a Spielvereinigung Leipzig csapatához. S tíz nap alatt sikerült a német csapatot olyan kondícióba hoznom, hogy legyőzte az MTK-t. Pedig a kék-fehérek addig veretlenek voltak Németországban!
Ekkor kaptam a németektől a Wundertrainer nevet…
Az addig a korábbi német bajnok VfB Leipzig árnyékában élő csapat hihetetlen fejlődésen ment át, megnyerte az északnyugat-szászországi (Nordwestsachsen) kerületi bajnokságot, és kis híján történelmi címet szerzett a közép-németországi bajnokságban. De hiába szerzett hat meccsen 24 gólt, a bajnokságot – a rivális fellebbezése miatt – egy bírósági határozattal elveszítette. Hogy pontosan mi történt, nem tudni, az újságok azonban azt írták: ellopták az aranyérmet a lipcseiektől.
Pár hónap alatt olyan nimbuszra tett szert, hogy amikor a közép-németországi válogatott 1921 októberében Budapestre érkezett, hogy mérkőzést játsszon, akkor a Sporthírlap ezt írta:
Elkíséri azonkívül a csapatot Bányai Lajos, a Lipcsében élő magyar tréner is. A csapat teljesen az ő utasítása és az ő felügyelete alatt áll.
Az 1921. október 23-án, a Hungária úti pályán megvívott mérkőzést végül a magyarok 3-2-re megnyerték, de ez az összecsapás nem számít hivatalosnak. Pedig a magyar válogatottban olyan legendák szerepeltek, mint Fogl II. Károly, Orth György (aki két gólt is szerzett büntetőből), Blum Zoltán, Pataki Mihály és Schlosser Imre.
Német bajnok is, meg nem is
Bányait 1922 elején szerződtette az akkoriban neves Hamburger SV, amelynél mindössze négy hónapot töltött (januártól áprilisig), de ez is elég volt ahhoz, hogy észak-német bajnok legyen – ez lett a magyar szakember első sikere.
Azonban a tizenötödik német labdarúgó-bajnokság eredménye máig vitatott. A legtöbb forrás nem közöl német bajnokot arra az évre, néhányan a Hamburger SV-t nevezik meg, ugyanakkor a bajnoki trófeára a Nürnberg nevét gravírozták. A szövetség viszont akkor hivatalosan úgy döntött, hogy nem is nevez meg bajnokot.
Rubovitch erről a káoszról így számolt be:
„A németországi futball ezekben az években nem volt profi, de az edzőket megfizették.
A legtekintélyesebb pénzt azok kapták, akik olyan fejlett futballhatalmaktól érkeztek, mint Magyarország, Ausztria és Anglia.
Bányai remekül mutatkozott be, a HSV a negyeddöntőben 5-0-ra verte az FC Titania Szczecint, a négy között pedig 4-0-ra az FC Wacker Münchent. A felejthetetlen döntőben a regnáló bajnok, az FC Nürnberg várt rá.
1922. június 18-án a berlini Német Stadionba 30 ezer néző érkezett, hogy lássa a két legjobb német csapatot. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, a szabályok szerint az első gólig tartó hosszabbítás következett. Már 189 perce gyömöszölték egymást a felek, amikor a nap lement, így a játékvezető lefújta a mérkőzést.
Az újrajátszásra augusztus 4-én Lipcsében került sor. A ma is meglévő VfB-stadionban aznap 60 ezren zsúfolódtak össze, egy szurkoló meg is halt a tömegben. De a pályán sem volt nyugodt a hangulat: a lenyűgöző meccs 2-2-vel ért véget. A hosszabbítás ezúttal negyedórán belül véget ért, mert a nürnbergiektől két játékost kiállítottak, ketten megsérültek, és mivel akkor még nem lehetett cserélni, a játékvezető lefújta a meccset.
A Bar Kochba Leipzignél sem feledték a nevét
Bányai nem maradt sokáig Hamburgban, 1922 nyarán a következő csúcskategóriás állomás várta, az SpVgg Fürth. A jelenleg élvonalbeli Greuther Fürth jogelődje az 1920-as években meghatározó szerepet játszott a német futballban, Bányai pedig azonnal sikerrel mutatkozott be, az általa irányított csapat ugyanis legyőzte az 1. FC Nürnberget a dél-német bajnokság döntőjében.
1925-ben visszatért Lipcsébe, hogy átvegye a Bar Kochba Leipzig csapatát. Az öt évvel korábban alapított klub jelentős szerepet játszott a város zsidó életében, főleg a növekvő antiszemitizmus miatt. Az 1930-as évek közepén 1600 tagja volt, így a Bar Kochba Leipzig volt az egyik legnagyobb zsidó egyesület Németországban, sportlétesítményeivel pedig a lipcsei zsidók egyik utolsó menedékhelye.
Az 1938. november 9-i pogrom, a Kristályéjszaka után a helyszínt elkobozták. Azonban – amint ezt Yuval Rubovitch kutatásai igazolták – egy elkötelezett telekkönyvi bíró segítségével sikerült kiharcolni 69 ezer birodalmi márka kártérítést, ennek a pénznek köszönhetően az egyesület a becslések szerint 1000–1500 zsidót segített abban, hogy a holokauszt előestéjén megszökjön a náci Németországból.
Bányai pár hónapot maradt csak, de így is elérte, hogy a második ligában futballozó csapat 1925-ben bajnok legyen.
A korszak legkreatívabb és leginnovatívabb edzője
1926-ban a jugoszláv bajnok JSK Slavija Osijek edzője lett kis időre, de miután Magyarországon az első osztály már profinak számított, ez annyira vonzotta, hogy hazatért. 1926-ban a szegedi Bástya edzője lett, amellyel a 7. helyen zárt, majd a szombathelyi Sabaria következett, azzal végül csak egy ponttal maradt le a dobogóról.
Rubovitch szerint Bányai akkoriban az egyik legkreatívabb és leginnovatívabb edző volt, aki új képzési módszereket vezetett be, és nyilvánvalóan egy lépéssel megelőzte a korát.
1932-től valóban nyugdíjba akart vonulni, ezért fűszerboltot nyitott Újpesten. Egy év múlva azonban megtalálta a feladat, egy nagy kihívás képében: a profi bajnokságban amatőr alapon szereplő, szintén újpesti Phöbus edzője lett.
Az 1932–33-ban az NB II-t megnyerő kis klub vele érte el a legnagyobb sikereit, amikor 1936-ban és 1937-ben is a három nagy (FTC, Hungária, Újpest) mögé felnyomulva a negyedik helyen zárt.
Miután az MLSZ 1939-ben elveszítette a függetlenségét – pontosabban a „nem keresztény és nemzeti érzelmű” vezetőség miatt felfüggesztették –, a helyére miniszteri biztos került, a Phöbus pedig már nem nevezett a bajnokságba. Az ok elsősorban az volt, hogy a klub a zsidótörvények életbe lépése miatt kénytelen volt elbocsátani Bányait.
Hogy miért nem hagyta el az országot, nem tudni. Azt sem, mi lett a sorsa, 1944 júliusában feleségével, Grünfeld Margittal és lányukkal, Évával együtt eltűnt.
