Nemzetközi foci

„Ha meghalok, tudnotok kell, hogy jó életem volt”

Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP
Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP

62 éves korában meghalt Lars Högh, a dánok nyolcszoros válogatott, világbajnoki résztvevő kapusa. A dán lapok azt írják, az évek óta hasnyálmirigyrákban szenvedő kapuslegenda csendesen elaludt.

Högh 2018 óta küzdött a betegségével, november elején adott interjújában már azt mondta, elég volt a kemoterápiából.

Először azt mondtam a családomnak, hogy ha meghalok, tudnotok kell, hogy jó életem volt. Ez némi nyugalmat adott nekik. És ezt őszintén és komolyan is gondoltam. Nagyon sok klassz dolgot tapasztaltam az évek során

mondta.

Lars Högh aktív pályafutása során összesen 817 meccset játszott Odensében, amellyel 1977-ben, 1982-ben és 1989-ben bajnokságot nyert.

Ötször választották Dánia legjobb kapusának, a válogatottban pedig nyolc meccset kapott.

1983 májusában debütált, tagja volt az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon szerepelt együttesnek. Az utolsó, németek elleni győztes csoportmérkőzésen már ő védett, majd a spanyolok elleni nyolcaddöntőben is lehetőséget kapott, de nem bírt négygólos Emilio Butraguenóval, akinek vezetésével Spanyolország 5-1-re győzött.

Edzőként évek óta a dán válogatott munkáját segítette.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik