Nemzetközi foci

Ronaldo nélkül kezdett, egy pontra így is jó volt a United a Chelsea ellen

BEN STANSALL / AFP
BEN STANSALL / AFP

A Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Premier League-ben éllovas Chelsea vendégeként az angol bajnokság 13. fordulójában. A csapat így két vereség után szerzett ismét, de még ezzel együtt is csak a nyolcadik helyen áll.

Kapcsolódó
Későn jött a bombagól, simán nyert a Manchester City
Lanzini a 94. percben szerezte meg a Premier League-szezon egyik leglátványosabb találatát.

A legnagyobb meglepetés az összeállításokban az volt, hogy a manchesterieknél Michael Carrick döntése után csak a kispadon kezdett Cristiano Ronaldo. A mérkőzésen a Chelsea eléggé bekezdett, már az első percekben volt két nagyobb lehetőség is, miközben a United inkább arra koncentrált, hogy megállítsa a hazai csapatot és, ha kínálkozik lehetőség, akkor azt kihasználja. Az első félidőben Rüdiger távoli lövése jelentette a legnagyobb veszélyt, amelybe ujjheggyel beleért De Gea, a labda így a keresztlécen csattant.

A második félidő egy bődületes hibával és manchesteri góllal indult. Az 50. percben egy előre vágott labdát akart levenni Jorginho, de elpattant tőle, Sancho lecsapott rá, a kapuig sétált, majd higgadtan a hálóba lőtt.

A történések a manchesteri meccstaktikának kedvezően alakultak, aztán beállt Ronaldo is, de jött egy hiba vendégoldalon is, Wan-Bissaka rúgott bele Silvába a tizenhatoson belül. Jorginho állt a labda mögé, ezúttal magabiztosan értékesítette a tizenegyesét.

A meccs képe nem változott, a manchesterieknél csak elvétve volt a labda, a Chelsea pedig nyomott, ugyanakkor kaput csak elvétve találtak a londoniak is, Rüdiger a 97. percben dönthetett volna, de a kapásból elengedett lövése jócskán fölé ment. A döntetlennek a két csapat formáját elnézve biztosan a Manchester Unitednél örülnek jobban – ahol a hírek szerint Ralf Rangnick veszi majd át az irányítást.

Premier League, 13. forduló

Chelsea – Manchester United 1-1 (0-0)

Olvasói sztorik