Nemzetközi foci

Conte a kínos szlovéniai vereség után döbbent rá, milyen nehéz dolga lesz a Spursnél

Action Foto Sport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Action Foto Sport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A szlovén bajnokságban ötödik helyen álló Mura meglepetésre legyőzte a Tottenhamet a Konferencia Liga csoportkörének ötödik fordulójában.

A Ryan Sessegnon kiállítása miatt a 31. perctől emberelőnyben játszó Mura, amely nyolc szlovénnal a kezdőben állt fel, a 90+4. percben szerezte meg a győztes gólt a csereként beállt Amadej Marosa révén.

A Mura első pontjait szerezte a főtáblán, míg a Tottenham sorsa az utolsó fordulóban dől el, amikor a már továbbjutott Rennes-t fogadja.

Nem tetszik, ami ma este történt. Őszinte leszek, három és fél hét után kezdem felfogni a helyzetet. Örülök, hogy itt lehetek, de azt is el kell mondanom, sok munkánk lesz abban, hogy feljavítsuk a csapatot, mert jelenleg nagy a különbség a legjobb angol csapatokhoz képest.

Ha valaki azt gondolta, hogy varázsló vagyok, akkor az a válaszom, az egyetlen varázslat, amire képes vagyok, az a munka. Dolgozni kell, és ezáltal fejlődni, de meg kell értenünk, hogy időre van szükségünk”

– nyilatkozta Conte a vereség után.

Azt is hozzátette, minden sorozatban minden meccset meg akar nyerni, és ugyanezt kell akarniuk a játékosoknak is. Amikor megkérdezték tőle, hogy beszél-e a játékosokkal az öltözőben, azt felelte, hogy nem szokott közvetlenül a meccsek után bemenni a futballistáihoz, mert ilyenkor érzelmileg felfokozott állapotban van, pláne, ha a csapat nem teljesített túl jól a pályán.

Hozzá kell tenni, a Leeds elleni győztes csapatból mindössze ketten maradtak benn a kezdőben, egyikük az a Harry Kane, aki a Spurs egyenlítőgólját szerezte a Mura ellen. Conte a második félidőben Lucas Mourát, Szong Hung Mint és Pierre-Emile Höjbjerget is beküldte, de végül a döntetlen is elúszott.

Konferencia Liga, csoportkör, 5. forduló:

A csoport:
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – LASK Linz (osztrák) 0-1 (0-0)
HJK Helsinki (finn) – Alaskert (örmény) 1-0 (0-0)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) LASK Linz 13 pont, 2. (már továbbjutott) Maccabi Tel-Aviv 10, 3. HJK Helsinki 6, 4. Alaskert 0

 

B csoport:
Anortoszisz Famaguszta (ciprusi) – Gent (belga) 1-0 (1-0)
Flora Tallinn (észt) – Partizan Beograd (szerb) 1-0 (1-0)

 

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Gent 10 pont, 2. Partizan Beograd 7, 3. Flora Tallinn 5 (5-7), 4. Anortoszisz Famaguszta 5 (5-8)

C csoport:
AS Roma (olasz) – Zorja Luhanszk (ukrán) 4-0 (2-0)
Bodö/Glimt (norvég) – CSZKA Szófia (bolgár) 2-0 (1-0)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Bodö/Glimt 11 pont, 2. (már továbbjutott) AS Roma 10, 3. Zorja Luhanszk 6, 4. CSZKA Szófia 1

 

D csoport:
Randers (dán) – CFR Cluj (román) 2-1 (0-0)
Jablonec (cseh) – AZ Alkmaar (holland) 1-1 (1-1)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) AZ Alkmaar 11 pont, 2. Randers 7, 3. Jablonec 6, 4. CFR Cluj 1

 

E csoport:
Slavia Praha (cseh) – Feyenoord (holland) 2-2 (1-1)
Maccabi Haifa (izraeli) – Union Berlin (német) 0-1 (0-0)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Feyenoord 11 pont, 2. Slavia Praha 7, 3. Union Berlin 6, 4. Makkabi Haifa 4

 

F csoport:
Lincoln Red Imps (gibraltári) – FC Köbenhavn (dán) 0-4 (0-2)
Slovan Bratislava (szlovák) – PAOK (görög) 0-0

 

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) FC Köbenhavn 12 pont, 2. Slovan Bratislava 8 (8-5), 3. PAOK 8 (6-4), 4. Lincoln Red Imps 0

 

G csoport:
Mura (szlovén) – Tottenham Hotspur (angol) 2-1 (1-0)
Rennes (francia) – Vitesse (holland) 3-3 (2-1)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Rennes 11 pont, 2. Tottenham Hotspur 7 (11-8), 3. Vitesse 7 (9-8), 4. Mura 3

 

H csoport:
Qarabag (azeri) – Omonia (ciprusi) 2-2 (0-1)
Kajrat Almati (kazah) – FC Basel (svájci) 2-3 (1-1)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) FC Basel 11 (11-6), 2. (már továbbjutott) Qarabag 11 (10-5), 3. Omonia 3, 4. Kairat Almati 1

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik