Élő Magyar foci

Győzelemmel búcsúzott a vb-selejtezőtől a magyar válogatott

JANEK SKARZYNSKI / AFP
JANEK SKARZYNSKI / AFP
Bár a mérkőzés nagy részében a lengyelek irányították a mérkőzést, mégis győzött Varsóban a magyar labdarúgó-válogatott. A világbajnoki selejtezők utolsó fordulójában Schäfer András és Gazdag Dániel góljai hozták meg a 2-1-es sikert, a csapat így a negyedik helyen végzett az I csoportban.

Az első hazai helyzetre bő tíz percet kellett várni, és a folytatásban is a hazaiak diktálták a tempót. Dibusznak a 19. percben kellett először védenie Bednarek helyzeténél.

Kapcsolódó
Belfastban elszálltak az olaszok, Svájc kijutott a vébére
Az Európa-bajnok így pótselejtezőre kényszerül majd.

Aztán a 37. percben egy pontrúgás után, hatalmas hazai védelmi hibát kihasználva vezetést szerzett a csapat, Nagy Zsolt jobbról ívelt középre egy szabadrúgást, a labda megcsúszott egy lengyel fejen, Schäfer pedig közelről a hálóba bólintott (0-1).

A második félidő két veszélyes magyar kontrával indult, Varga, majd Schön lövését is védte Szczesny. Gólt azonban a lengyelek szereztek, egy szöglet után Bednarek visszafejelt labdája Szalai Attiláról pattant fel, Swiderski pedig a jobb sarokba bólintott (1-1).

A várt lengyel rohamok elmaradtak, sőt tíz perccel a befejezés előtt újra vezetést szerzett a magyar csapat, két cserejátékos, Kiss Tamás és Gazdag Dániel hozták össze a gyönyörű gólt: előbbi nagyszerűen tette középre a labdát jobbról, utóbbi pedig egy igazítás után 12 méterről kilőtte a bal felső sarkot (1-2).

Az MTI tudósítása szerint a közel 60 ezres lengyel szurkolótábor egy része öt perccel a rendes játékidő vége előtt elindult hazafele, ők már nem hallották a hazai füttykoncertet, amely a pótselejtezőt érő második helyen végző válogatottat búcsúztatta Varsóban.

Vb-selejtező, I csoport, 10. forduló

Lengyelország–Magyarország 1–2 (0-1)
Varsó, Nemzeti Stadion
v.: Tiago Martins (portugál)
Lengyelország: Szczesny – Dawidowicz, Kedziora, Bednarek, Puchacz (Płacheta, 83.) – Cash (Józwiak, 46.), Linetty (Frankowski, 65.), Klich, Moder (Zielinski, 46.) – Swiderski, Piatek (Milik, 65.).
Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai Attila – Nego, Nagy Á. (Vécsei, 89.), Schäfer, Nagy Zs., – Varga K. (Gazdag, 58.), Szalai Ádám (Hahn, 89.), Schön (Kiss Tamás, 72.)
gól: Swiderski (61.), illetve Schäfer  (37.), Gazdag (80.)

 

San Marino – Anglia 0-10 (0-6)
gól: Maguire (6.), Fabbri (15., öngól), Kane (27., 32., 39., 42. – az elsőt és a harmadikat 11-esből), Smith Rowe (58.), Mings (69.), Abraham (78.), Saka (79.)
piros lap: Rossi (68., San Marino)

 

Albánia – Andorra 1-0 (0-0)
gól: Cekici (73. – 11-esből)

 

A végeredmény:
1. Anglia 26 pont
2. Lengyelország 20
3. Albánia 18
4. Magyarország 17
5. Andorra 6
6. San Marino 0

Szalai Ádám megsérült

Szalai Ádám lebicegett a pályára, a helyére Hahn érkezett. Nagy Ádámot pedig Vécsei váltotta.

P helyett P

Puchacz helyére Płacheta állt be.

Szczesny nagy mentése

Nagy Zsolt hatalmas kiugratást kapott, de Szczesny messzire kifutva, önfeláldozóan vetődött a magyar játékos elé, és szerelte.

1-2 Gazdag

Micsoda gól! Kiss Tamás nagyszerűen tette középre a labdát, Gazdag pedig 12 méterről kilőtte a bal felső sarkot (1-2).

1-1 Swiderski

Egyenlítettek a lengyelek, egy szöglet után Bednarek visszafejelt labdája Szalai Attiláról pattant fel, Swiderski pedig a jobb sarokba bólintott (1-1).

Hű, mi maradt ki!

Schön ballal szépen tekert a jobb felső sarok felé, Szczesny nagyot védett, a labda Varga Kevin elé került, aki közelről az égbe lőtt.

Lássuk a folytatást!

Folytatódik a mérkőzés, a lengyelek cseréltek, Cash és Moder helyére Józwiak, illetve Zielinski érkezett.

Kane már mesternégyesnél tart

A csoport másik két mérkőzésén az albánok egyelőre nem bírnak otthon Andorrával (0-0), az angolok viszont Harry Kane mesternégyesével 6-0-ra vezetnek San Marinóban.

Félidő füttykoncerttel

A lengyelek többet támadnak, de mi vezetünk – a hazai közönség csak fütyülni tud a kedvencek teljesítménye láttán.

Szalai Ádám nagy rúgást kapott

Cash hátolról keményen odalépett Szalai Ádámnak, a magyar játékos fájdalmasan a földön maradt, a lengyel sárgát kapott.

Dibusz újabb védése

Moder 11 méteres lövésébe Schön belelépett, az így lelassuló labdát Dibusz védte.

Nagy lengyel helyzet... lehetett volna

Piatek kerülhetett volna helyzetbe, de Dibusz merészen és jól vetődött ki. Kis kakaskodás is történt, de aztán lenyugodtak a kedélyek.

0-1 Schäfer

Hoppá, vezetünk!!!

Nagy Zsolt jobbról ívelt középre egy szabadrúgást, a labda megcsúszott egy lengyel fejen, Schäfer pedig közelrőől a hálóba bólintott (0-1).

Lövés-védés

Moder vállalkozott lövésre, a labda alig vánszorgott el Dibuszig.

Olvasói sztorik