Nemzetközi foci

A Barcelona klasszisa szívbetegség miatt befejezheti pályafutását

A jelek arra utalnak, Sergio Agüero szívével jóval nagyobb a baj, mint korábban gondolták. A barcelona támadója október végén, az Alaves elleni bajnoki első félidejében mellkasi panaszokra hivatkozott, ezért le kellett cserélni.

Kapcsolódó
Barcelonában nagyon aggódnak Agüeróért
A csatárt mellkasi panaszok miatt cserélték le, szívvizsgálatra kórházba vitték.

Az első vizsgálatok után az orvosok azt a diagnózist állították fel, hogy három hónap után újra futballozhat, ám a legfrissebb jelentések szerint

a szívbetegsége elég súlyos lehet ahhoz, hogy véget vessen karrierjének.Mindezt a Catalunya Radióra hivatkozva írja az Eurosport.

Agüero idén nyáron igazolt az FC Barcelonához, előtte tíz éven át a Manchester Cityt szolgálta. Profi karrierjét hazájában, az Independienténél kezdte, majd 2006-ban, mindössze 18 esztendősen szerződött az Atlético Madridhoz, az angolok innen vásárolták meg 40 millió euróért, amit aztán egy évtized alatt 184 találattal szolgált meg. A 33 éves támadó eddig 101-szer lépett pályára az argentin válogatottban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik