Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szoboszlai elárulta, mit mondott Neymarnak a büntető előtt

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

Szoboszlai Dominik 92. percben szerzett góljával az RB Leipzig házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Paris Saint-Germainnel, így biztosan nem juthat már tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből.

Kapcsolódó
Újabb dán labdarúgó érdemelte ki az életmentő hős címet
Pierre-Emile Höjbjerg a stadionnál sietett egy szerencsétlenül járt férfi segítségére.

A mérkőzés során nem véletlenül volt ideges Jesse Marsch vezetőedző, aki egy alkalommal sárga lapot is kapott, viszont a televíziós felvételek alapján azt is láthattuk, szorult belé némi önuralom, és a kezében tartott labdát nem vágta hozzá senkihez.

A meccset követően aztán kitört belőle a panaszáradat, és azzal vádolta az illetékeseket, hogy a nagyobb klubokat részesítik előnyben a kisebbekkel szemben. Úgy fogalmazott, Andreas Ekberg játékvezető úgy vezette a mérkőzést, mintha a lefújás után autogramot akarna Neymartól.

Az a benyomásom, hogy a játékvezetők a nagy csapatok mellett döntenek, így nehéz kivívni a tiszteletet

– bosszankodott.

Az amerikai szakember elárulta, a mérkőzés előtt két játékost nevezett meg a büntető elvégzésére, André Silvára és Emil Forsbergre bízta annak eldöntését, hogy ki vállalja az esetleges tizenegyest.

„Silva magabiztosnak tűnt, de sajnos kimaradt a büntető. Azonban tegyük hozzá, Gianluigi Donnarumma a világ egyik legjobb kapusa” – mondta.

A mérkőzés végén aztán egyikük sem volt már a pályán, így Szoboszlai Dominik vállalta magára, akihez a rúgás előtt odalépett Neymar, és váltottak pár szót.

A magyar játékos később elárulta, miről fecsegtek.

Megkérdezte tőlem, hogy belövöm-e. Mondtam, hogy igen. Visszakérdezett, biztos vagyok-e ebben, mire azt mondtam neki, hogy sohasem hibázom!

Olvasói sztorik