Magyar foci

„Lehet mondani, hogy a VAR megöli a futballt, de ez olyan, mint azon siránkozni, hogy már nincsenek grundok”

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Vezetett olimpiai döntőt, Bajnokok Ligája-finálét, 13 év alatt 43 BL-mérkőzést, majd visszavonulása után Oroszországban lett a bírók főnöke Kassai Viktor, aki hazatért és hamarosan megjelenik a könyve.

„A könyv nem azért született, hogy a bennem felgyülemlett érzelmeket most a külvilágra zúdítsam. Inkább az volt a cél, hogy kicsit az is belelásson a játékvezetők életébe, aki nem mozog otthonosan ebben a világban” – nyilatkozta Kassai a Nemzeti Sportnak.

Elmondta, a futball a játékvezetőknél éppen olyan, mint a labdarúgóknál, a múltból nem lehet megélni.

„Amikor a csapatommal a csúcs közelében voltunk, akkor sem hittük magunkról, hogy nem hibázhatunk, mindig tudtam, vannak és lesznek kudarcok a pályafutásomban. A fordítottja is igaz volt, akkor sem éreztem, hogy eljött volna a világ vége, amikor mindenki minket ütött.”

Pályafutása csúcspontjának a 2010-11-es időszakot tartja, amikor a dél-afrikai világbajnokságon történt berobbanása után egy évvel már BL-döntőt vezethetett.

„Ugyanakkor ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy 2007 és 2019 között a Bajnokok Ligájában negyvenhárom meccs jutott nekem, márpedig tizenhárom éven keresztül nem lehet véletlenül abban a sorozatban lenni. Persze a huszonöt kamerával közvetített meccseken nem mindegyik sikerült úgy, ahogyan szerettük volna, talán kevesebb negatív emlék kapcsolódna a nevünkhöz, ha korábban bevezetik a VAR-t, de ezen kár rágódni.”

Szerinte a szurkolókat és a közvéleményt egyaránt megosztó videobíró-rendszer a játékvezetésre, az ítéletek minőségére és a bírókra egyaránt pozitív hatással van.

„Ha jól érzékelem, két nagy tábor van, az egyik a kevesebb játékvezetői hiba miatt pozitívan áll hozzá, míg a másik tábor szerint a használata megváltoztatja a futball évszázados tradíciót, ezért semmi szükség rá.

Csakhogy a szellemet már kiengedték a palackból, vagyis a VAR van és lesz is. Lehet mondani, megöli a futballt, de ez olyan, mint azon siránkozni, hogy már nincsenek grundok.

A labdarúgás legendás időszaka volt, de a mai gyerekek már nem akarnak salakos vagy bitumenes pályán focizni. Haladni kell a korral, a játékvezetésnek is.”

Tavaly januárban az Orosz Labdarúgó Szövetség a játékvezetők szakmai főnökének nevezte ki, ám idén szeptemberben távozott. Azt mondta azért, mert az oroszok szerették volna a nyugat-európai normák irányába terelni a játékvezetést. Azonban sokszor falakba ütközött és eljött az a pont, amikor úgy érezte, át kell adnia a munkát másnak.

NB I-es meccsekre nem jár, nehogy bárki is fals következtetéseket vonjon le belőle. Miután néhány hete négy évre megválasztották a játékvezetői bizottság vezetőit, így annak sincs realitása, hogy a közeljövőben a magyar játékvezetésben tevékenykedjen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik