Nemzetközi foci

Koeman menesztése sem oldotta meg a gondokat, csak ikszelt a Barca

Pau BARRENA / AFP
Pau BARRENA / AFP

Csak 1-1-es döntetlent játszott otthon a Barcelona a Deportivo Alavésszel a spanyol bajnokságban.

A Barca kapcsán a hét nagy híre az volt, hogy menesztették Ronald Koemant a Rayo Vallecano elleni, hétközi vereség után. Így ezúttal megbízott vezetőedző, Sergi Barjuán irányított az Alavés elleni, szombati bajnokin.

Kapcsolódó
A Real agyonkritizált játékosa megint megnyert egy meccset
Vinícius Junior kétszer villant, ez épp elég volt.

A helyzet azonban nem nagyon változott a korábbihoz képest. A csapat óriási fölényben volt a labdabirtoklást illetően az első félidőben, de csak három lövéssel próbálkozott, melyek közül egy sem lett gól. Ráadásul még a szünet előtt le kellett cserélni a nehéz légzésre panaszkodó Sergio Agüerót, miközben olyan játékosok nem állnak rendelkezésre sérülés miatt, mint Ansu Fati, Ousmane Dembélé vagy Pedri, hogy csak párat említsünk.

A második félidőt így is góllal kezdte a Barcelona, Memphis Depay látványos lövéssel vette be a vendégek kapuját, de aztán gyorsan egyenlített egy szép akció végén az Alavés.

A Barcának voltak még nagy helyzetei, volt, hogy a kapufa, volt, hogy a kapus állta a labda útját. Így maradt az 1-1 végeredménynek, a Barcelona a kilencedik a bajnokságban.

La Liga, 12. forduló

FC Barcelona-Alavés 1-1 (0-0)
Sevilla-Osasuna 2-0 (1-0)
Elche-Real Madrid 1-2 (0-1)
Valencia-Villarreal 2-0 (1-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik