Nemzetközi foci bajnokok ligája

Nyert a Barca, de még így is fütyültek a drukkerek

Josep LAGO / AFP
Josep LAGO / AFP

Megvan a Barcelona első győzelme a Bajnokok Ligája-szezonban, a csapat a Dinamo Kijevet verte meg 1-0-ra. A meccs egyetlen gólját Gerard Piqué szerezte,

a félig telt Camp Nouban pedig többször is fütyült a közönség. 

Két 3-0-s vereséggel kezdte a Barca a csoportkört, és bár összességében nem játszott jól a Kijev elleni első félidőben sem, gólt végre sikerült szereznie: egy középre ívelt labdánál Piqué maradt üresen és közelről a hálóba lőtt. Ezzel 34 évesen és 260 naposan ő lett a klub történetének legidősebb gólszerzője a sorozatban. 

Ronald Koeman vélhetően nem volt elégedett a látottakkal, kettőt is cserélt a szünetben, beállt Coutinho és Fati is – utóbbi majdnem látványos gólt szerzett már az 53. percben némi dekázás után. A meccs képe nem nagyon változott, az ukránok sokáig csak elvétve lépték csak át a felezővonalat, bár veszélyt nem jelentettek a hazai kapura. Azonban a Barca sem volt képes lezárni a mecset, csak kósza kísérletei voltak, így érkezett Sergio Agüero is a 75. percben.  

Kapcsolódó
Padlón volt a Leicester, aztán négy gólt lőtt egymás után a csatár
Patson Daka elkezdte törleszteni a 30 millió eurós vételárát.

A hajrá komolyabb helyzet nélkül ment le, így maradt az 1-0. Nyert a Barcelona, de nem volt egy diadalmenet ez a mérkőzése sem, még ha a helyzetei alapján simábban is győzhetett volna. Egyébként a Celtic mellett a Dinamo Kijev a legkedvesebb ellenfele a BL-ben, kilencedszer verte mindkét csapatot eddig. Akármi is lesz a Benfica-Bayern meccs vége, a Barca a csoport harmadik helyén marad három szerzett ponttal és 1-6-os gólkülönbséggel.

A másik kora esti mérkőzésen a Salzburg folytatta jó szereplését, ezúttal a Wolfsburgot verte meg 3-1-re. Az osztrák bajnok eddig két győzelemmel és egy döntetlennel áll magabiztosan a csoportja első helyén.

Bajnokok Ligája, 3. forduló

E csoport:

Barcelona (spanyol) – Dinamo Kijev (ukrán) 1-0 (1-0)
Gólszerző: Piqué (36.)

 

G csoport:

Salzburg (osztrák) – Wolfsburg (német) 3-1 (1-1)
Gólszerző: Adeyemi (3.), Okafor (65., 77.) illetve Nmecha (15.)

Olvasói sztorik