Laurie Cunningham 1956. március 8-án született a London északi részén fekvő Archway-ben. Édesapja jamaicai zsoké volt, a kissrác mégis a labdarúgás iránt érdeklődött. 1968-ban csatlakozott a Highgate North Hill ifjúsági csapatához, ahol annyira kilógott a tehetségével, hogy 1970-ben, 14 évesen az Arsenal szerződtette. Edzői azonban két év után eltanácsolták, mivel játékstílusát összeegyeztethetetlennek ítélték a klub kényszerítőkre épülő „give and go” taktikájával.
A kis Laurie ugyanis élvezte, hogy szélvészgyors, és lendületből olyan cseleket tud megtenni, amire egyik védő sem számít. Márpedig egy kiszámíthatatlan fiatal nem lehet igazi csapatember, vélték a szakemberek.
Tánccal szerzett pénzdíja büntetésekre kellett
Ki tudja, mi lett volna belőle, ha az akkor másodosztályú Leyton nem ad neki újabb lehetőséget. 18 éves korában, 1974. augusztus 3-án egy West Ham elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be.
1-0-ra elvesztettük a mérkőzést, de ő csak futott, futott és futott, kicselezett mindenkit az Upton Parkban. Már akkor jelenség volt
– idézte a BBC az egyik visszaemlékező szurkolót.
De Cunningham a pályán kívül is teljesen más életet élt: a tánc, a divat, a festészet, az építészet és a bor szerelmese volt. Ha nem a labdával a futballpályán, akkor a parketten táncolt, hetente többször is megfordult a legnépszerűbb táncos helyeken.
Számára a mozgás lételem volt, de ezzel együtt akadtak hiányosságai is.
A klubnál három év alatt 75 bajnokit játszott, 15 gólt szerzett, ez elég volt ahhoz, hogy az élvonalbeli West Bromwich Albion szerződtesse. Ott még inkább kitűnt a tehetsége.
Rasszista légkörben remekelt a fekete trió
Ha most egy-egy mérkőzés során huhogást, füttyöt hallunk, esetleg megdobálják a játékosokat, akkor – joggal – elítéljük a jelenséget. Ám a rasszizmus 40–50 éve ennél még sokkal durvábban tombolt a brit stadionokban.
Banánnal, pénzérmékkel, olykor csapágygolyókkal is megdobálták a fekete játékosokat, akik a fizikai bántalmazás mellett rendszeresen verbális erőszak célpontjai is voltak. Az esetek túlnyomó többsége megtorlatlan maradt.
Cunningham rendszerint a meccs legjobbjaként tündökölt, futott, cselezett, gólt lőtt, amivel még inkább feldühítette a drukkereket. No meg az ellenfeleket, erről Viv Anderson, egykori 30-szoros válogatott védő így nyilatkozott: „A hozzám hasonló védők valójában csak azért voltak a pályán, hogy az ellenfeleket felrúgják. Az olyan tehetségek kapták a legtöbbet, mint Laurie.”
1977. április 27-én Cunningham – első fekete játékosként – bemutatkozhatott angol válogatott mezben, igaz, még csak az U21-esek között. A Skócia elleni, Bramall Lane-en játszott meccset 1-0-ra Anglia nyerte meg, a gólt Laurie szerezte, aki ezt követően még ötször játszott az U21-esek között, egyszer a B válogatottban, hatszor pedig a legjobbak között.
Az igazi áttörést az 1978–79-es szezon hozta meg, amikor Brendon Batson és Cyrille Regis társaságában a csapat csak a szezon utolsó heteiben esett el a bajnoki cím lehetőségétől, de a bronzérem is olyan siker volt, amelyet 1954 óta először és azóta utoljára ért el.
Nem ez volt az első alkalom, hogy három fekete játékos együtt volt a pályán, de a Batson, Cunningham, Regis trió tagjai voltak az elsők, akik ezt rendszeresen megtették.
Beajánlotta magát Európa topklubjainál
„Mindenki csak ámult, amikor a West Brom 1978 decemberében 5-3-ra legyőzte a Manchester Unitedet az Old Traffordon. Mindezt három fekete sráccal a kezdőcsapatban, wow!” – emlékezett vissza Anderson arra a mérkőzésre, amelyen Cunningham és Regis is betalált.
Batson így emlékezett vissza az idényre: „Akkoriban egy suttogó kampány zajlott a fekete játékosokról, miszerint lusták, nincs vér a pucájukban, nem akarnak harcolni, és még a hideget sem szeretik. Ez szemétség volt. De a WBA révén előtérbe kerültek, ez valódi áttörésnek számított, de mi erről nem beszéltünk a csapaton belül.
Talán abban az időben nem vettük észre a valódi hatást, de később ráébredtünk, hogy bátorítást adtunk a többi fekete játékos számára, akik profi futballisták akartak lenni.
Cunningham azonban ennél is továbbment. Miután a fizetésével kapcsolatban nézeteltérése támadt a klubvezetéssel, merész lépéssel levelet küldött Európa legjobb csapatainak, hogyha szükség van rá, hajlandó odaigazolni. A Real Madridnál élénk érdeklődésre talált a felajánlása.
Sztárjelöltből felelőtlen playboy?
Cunningham lett az első brit, aki csatlakozott a spanyol futballcsapathoz, a 950 ezer fontos vételár a WBA és a Real esetében is klubrekordot jelentett. A pályán minden tökéletesen kezdődött, a szezon előtti, AC Milan elleni barátságos mérkőzésen egyszer, a Valencia elleni bajnokin kétszer is betalált, de aztán sérülés miatt több hétre kiesett.
1980. február 10-én, a Nou Campban játszotta az első Clásicóját, amelyre évekkel később nem a Real 2-0-s sikere, hanem az ő fantasztikus játéka miatt emlékeztek vissza.
„Szenzációs volt. Az őrületbe kergetett bennünket a cseleivel, a robbanékonyságával és a gyorsaságával” – emlékezett vissza a Barca válogatott védője, Migueli.
Néhány hónappal később részese volt a klub 20. bajnoki címének, de a Király Kupát is a Real Madrid nyerte meg. Ugyan a sérülések miatt nem játszott annyit, amennyit szeretett volna, így is meggyőzte a szurkolókat, hogy évekig ő lehet a legnagyobb sztár.
Ehelyett azonban beütött a krach, 1980. novemberben a Betis játékosa, Francisco Bizcocho durván megrúgta, ezzel véget is vetett az 1980–81-es szezonjának.
Amikor aztán fényképek kerültek elő arról, hogy gipszkötéssel a lábán egy éjszakai klubban táncol, körözni kezdtek a keselyűk. Az újságok, amelyek alig kilenc hónappal korábban a mennybe emelték, most felelőtlen playboy-ként ábrázolták.
A La Liga történetének addigi legnagyobb büntetését, egymillió pesetát szabott ki rá a klubja, amit ugyan elfogadott, de magában forrongott. Miután azt a fülest kapta, hogy a jövője attól függ, pályára lép-e az 1981. május 27-i BEK-döntőn, mindent elkövetett, hogy ott lehessen.
Minden idők egyik legrosszabb fináléjában aztán pályafutása egyik leggyengébb teljesítményét nyújtotta (ami nem meglepő hat hónap kihagyás után), a Liverpool pedig Alan Kennedy 82. percben szerzett találatával 1-0-ra nyert.
Családi tragédiával ért véget a madridi karrier
A következő szezonban a dolgok még rosszabbul alakultak, családi tragédia miatt mindössze három bajnokin szerepelt. Amíg bátyja meglátogatta Spanyolországban, addig Keith párját és egy korábbi kapcsolatból született két gyermekét meggyilkolták kelet-londoni lakásukban. A bűncselekmény 28 évig megoldatlan maradt.
A Madrid jelezte hivatalosan, hogy támogatja játékosát, akinek rendkívüli szabadságot adott, így Cunningham visszatért Angliába, és kihagyta a szezon kezdetét. Azonban a holland válogatott Johnny Metgod érkezésével (miután a spanyol csapatok akkoriban csak két légióst játszathattak egyszerre) egyre távolabbinak tűnt, hogy valaha is visszatér.
Egy kölcsönszerződéssel a Manchester Unitedhez igazolt, ahol korábbi West Brom-trénere, Ron Atkinson várta, azonban ez a lépés sem hozta vissza a sikereket, mindössze öt bajnokin játszott.
A következő években megfordult a Sporting Gijón, az Olympique Marseille, a Leicester City, a Rayo Vallecano, a Charleroi és a Wimbledon csapataiban, utóbbiban még akadt egy részsikere, hiszen az esélytelen kiscsapat meglepetésre megnyerte az FA Kupát. A döntőben Cunningham 34 percet játszott csereként.
1988–89-ben visszatért Spanyolországba és Rayo Vallecano színeiben ő szerezte azt a gólt, amely biztosította a feljutást az élvonalba. Talán még lett volna benne vágy, hogy még egyszer, utoljára megmutassa, mire képes.
Halálos autóbaleset
Azonban a sors máshogy rendelte, 1989. július 15-én kora reggel – miután az éjszakát az O Madrid pizzéria partiján töltötte – a La Coruna-autópályán halálos balesetet szenvedett. Egy körforgalomnál elvesztette az uralmát az autója felet, amely egy lámpaoszlopnak ütközött, és többször megpördült.
Üzlettársa, Mark Latty túlélte a balesetet, mint kiderült, ő használta a biztonsági övet, Cunningham viszont nem.
A toxikológiai jelentés szerint a vérében a megengedett alkoholmennyiség háromszorosát találták. És nem először, egykori csapattársa, Regis később elárulta, hogy néhány évvel korábban hasonló balesetet szenvedtek a közelben, csak akkor mindketten be voltak kötve.
Megelőzte a korát
Bár rövid életet élt, Angliában még mindig úgy emlékeznek rá, mint egy futballbalerinára, aki mindent tudott a labdával és elkápráztatta a szurkolókat. Közben pedig átszakította azt a korlátot, amely addig gátat szabott a fekete labdarúgók elismerésének.
„Amikor a szélsőket nézem, még mindig Laurie Cunninghamhez hasonlítom őket. Olyan dolgokra volt képes, amelyekről mások csak álmodni tudtak. Az ő játéka abszolút megelőzte a korát. Rengeteg bántást kellett elszenvednie, egyenlő versenyfeltételek között abszolút a csúcsra juthatott volna” – nyilatkozta róla Anderson.
A legjobb londoni játékosért a hetvenes években a Chelsea, az Arsenal vagy a Tottenham harcolt volna. De a bőrszín miatt nem tette. Nem tehette.
