Magyar foci

Bő egy félidőt emberelőnyben játszva is képtelen volt nyerni az Újpest

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Kisvárda úgy játszott 0-0-t hazai pályán az Újpesttel, hogy a 31. perctől kezdve emberhátrányban futballozott. Joao Janeiro csapata így vezet a bajnokságban – igaz, egy mérkőzéssel többet játszott, mint a második helyen álló, egy pont hátrányban lévő Ferencváros –,

az Újpest pedig továbbra is egyedüli nyeretlen csapat a mezőnyben és az utolsó.

Az első nagyobb helyzete a Kisvárda előtt adódott, de a meccs összképét befolyásoló történés a 31. percben volt, amikor Camaj utolsó emberként buktatta a gólhelyzetben kilépő Katonát, amiért egyből piros lapot kapott. Innentől kezdve az Újpest vette át az irányítást (Diaby helyére beállt Mory Kone a vendégeknél), csakhogy annyira kitámadt, hogy a legnagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott egy kontra végén, de Banai védte Navrátil lövését a 43. percben.

Az 58. percig kellett várni a második félidőben az első komoly lehetőségre, Mitrovic szabadrúgása után Mack lőtt közelről, de a hazai kapus, Dombó jól olvasta a játékot és blokkolta a próbálkozást. Ezután a Kisvárdának volt egy szabadrúgása kifejezetten jó helyről, de Cirkovic az égbe lőtt, majd az Újpestbe csereként beállt Croizet hagyott ki egy ziccert – be voltak oltva a csapatok gólszerzés ellen, ami inkább a vendégekre jellemző, a várdaiak eddig szépen túllőtték a kínálkozó lehetőségeiket.

A meccs hajrájában az Újpest egyre inkább ötlettelennek tűnt a támadó harmadban, miközben a Kisvárdának voltak veszélyes kontrái, volt, mikor Banai rohant ki a kapujából tisztázni. Michael Oenning próbált még támadókkal frissíteni a hajrában, de talán már későn, így maradt a 0-0 és az újpesti nyeretlenség.

OTP Bank Liga, 9. forduló

Kisvárda Master Good-Újpest FC 0-0

 

Kisvárda Master Good: Dombó – Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni – Karabeljov, Simovic – Navratil (Czérna, 94.), Ötvös (Asani, 60.), Camaj – Mesanovic (Zlicic, 90.)

Újpest FC: Banai – Kastrati, Kutrumbisz, Diaby (Mory, 37.) – Bjelos (Simon, 68.), Mitrovic (Szakály P., 87.), Csongvai, Mack, Antonov – Katona (Croizet, 68.), Beridze (Viana, 87.)

 

piros lap: Camaj (31.)

sárga lap: Ötvös (24.), Mesanovic (79.), illetve Diaby (3.), Kutrumbisz (75.), Viana (93.)

Olvasói sztorik