NB II

Már az utód is megvan

Péntek délután Horváth Ferenc tartja a Kecskeméti TE edzését.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A közelmúltban több hír is szárnyra kapott azzal kapcsolatban, hogy az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Szigetszentmiklósi TK-Erima vezetőedzőjét, Horváth Ferencet megkereste az élvonalbeli Kecskeméti TE. Ezzel kapcsolatban a másodosztályú klub az alábbi közleményt adta ki:

„Az SzTK-Erima vezetői számára kiemelten fontos az élvonalbeli labdarúgás támogatása, valamint az is, hogy a klubnál dolgozó szakemberek és játékosok számára vonzó jövőképet nyújtson, akár az SzTK-Erima keretein belül, akár a hazai labdarúgás más, magasabban jegyzett szereplőinél. Az SzTK-Erimát a közelmúltban megkereste a Kecskeméti TE vezetése, hogy tárgyalásokat kezdeményezne Horváth Ferenccel, akit szívesen látnának az NB I-es csapat kispadján. Az egyeztetésekhez a klubunk hozzájárult és minden támogatást megad Horváth Ferencnek. Ugyanakkor szem előtt tartjuk azt is, hogy az SzTK-Erima érdekei mit diktálnak, és Horváth Ferenc távozásával kapcsolatban ezek fényében hozzuk meg a döntést, amennyiben megegyezés születik az edző és a Kecskemét között.”

A Rangadó.hu érdeklődésére Potoczki Tamás, az SzTK ügyvezetője elmondta, még nem teljesen biztos Horváth Ferenc távozása, de a péntek délutáni edzést már ő tartja Kecskeméten, és már az utódja is megvan!

– Tényleg elengedik az edzőjüket?
– Ebből nem csinálok titkot: nagyvonalúak vagyunk, mert tizennyolc és fél millió forint, plusz ÁFA lenne Horváth Ferenc kivásárlási ára, de mi erről lemondtunk – jelentette ki a Rangadó megkeresésére Potoczki Tamás. – Úgy vélem, hogy erre ma a magyar labdarúgásban szükség van! Az alsóházi csapatoknak kutyakötelességük segíteni az NB I-es klubokat. A Kecskeméttel való kapcsolatunknak köszönhetően két-három év múlva, lehet, hogy ez az összeg sokkal többet fog érni! Az egyik legfőbb célunk, hogy támogassuk azokat a labdarúgókat és edzőket, akiknek az a céljuk, hogy felfelé jussanak. Semmi sem létezhet cél nélkül, az NB II sem, márpedig a cél itt mindenki számára annak kell lennie, hogy az NB I-be kerüljön! Mi ebben mindig segíteni fogunk, ha nekünk nem okoz nehézséget.

– Két győzelemmel és négy vereséggel kezdték a bajnokságot, és kiestek a Magyar Kupából, az eddigi szereplésükkel nem lehetnek elégedettek…
– Célunk, hogy megragadjunk az egycsoportos, profi NB II-ben, mindenáron. Az edzőkérdést meg fogjuk oldani, már az utód is megvan, bár még nem jelenthetjük ki biztosan, hogy Horváth Ferenc távozik, hiszen nem ismerem a megállapodásának részleteit, de az biztos, hogy péntek délután két órától már ő tart edzést Kecskeméten. A Magyar Kupával nem foglalkozom, mert ez a kuparendszer nekünk nem tetszik. A bajnokságban bűn rossz sorsolásunk volt, gyakorlatilag már mindenkivel játszottunk, aki számít a Nyugati-csoportban. Az első félévre huszonöt-huszonhét pontot terveztünk. Hátravan még kilenc meccs, és mindegyik nyerhető. A játékunkat az ellenfeleink is dicsérték, a Tatabánya elleni mérkőzésünket Egervári Sándor szövetségi kapitány is látta, és azt mondta, ez egy jó középszerű NB I-es keret! Gyirmóton a Tatabányán is hetven-harminc volt a labdabirtoklás a javunkra, Ajkán egy rettenetes kapushiba miatt kaptunk ki, Zalaegerszegen pedig a játékvezetőnek megköszöntük a tevékenységét… Nem történt tragédia, túl vagyunk a nehezén, mi így kezeljük ezt. A cél továbbra is az egy-hat helyek valamelyike, de ezt a játékosok úgy kezelik, hogy a legjobb háromba szeretnének kerülni!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik